hirdetés
2024. december. 24., kedd - Ádám, Éva.

Interjú dr. Rácz Jenővel

Beteljesedett jóslatok

Nem követett el jóvátehetetlen hibákat az ágazattal szemben – vélhetően ezt jelzi az a tény, hogy Rácz Jenőt minisztersége után a kórházvezetők többsége a Kórházszövetség élére jelölte. Az eleddig példátlan eset talán predesztinálhatta volna őt arra is, hogy átvegye a tárca irányítását Horváth Ágnestől. Külső szemlélő számára úgy tűnik, egy kis politikai baki miatt esett el a tárca irányításától. A Medical Tribune  9. számában megjelent interjú bővített változatában a Veszprém megyei kórház igazgatója azt mondja: a kórház kapuja eddig is nyitva volt, és ezután is mindenki előtt nyitva áll.

Nagy árat fizetett azért, mert kezet fogott Orbán Viktorral a szociális népszavazás kampányában.
– Nem látok összefüggést a kézfogás és aközött, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök most nem kért fel a szaktárca vezetésére.

– Valóban? Pedig sokan nem tudják megbocsátani önnek, amiként azt sem, hogy az SZDSZ által irányított reformmal kapcsolatban megfogalmazott kritikái, illetve jóslatai beteljesedtek.
– Sajnos előre borítékolható volt az eredmény. Ettől függetlenül a bírálataimmal párhuzamosan minden alkalommal hangsúlyoztam, örülnék, ha a végén nem nekem lenne igazam. De igazam volt, és meg kell mondjam, nem tölt el megelégedettséggel a mostani helyzet. Már csak azért sem, mert elvesztegettünk két esztendőt, és a válságmenedzsment tapasztalataiból tudható, legalább ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy helyreállítsuk a károkat. Nagyon sok elhamarkodott, átgondolatlan lépést kell visszavonni. Csakhogy Hérakleitosz óta tudjuk, hogy ugyanabba a folyóba nem léphetünk bele kétszer. Vagyis a „visszarendezés” ellenére sem folytathatjuk ott, ahol 2006-ban abbahagytuk. Ez viszont nagy baj, mert ma is azt állítom: az akkor kidolgozott szakmai, és talán nem túlzás azt állítanom, hogy társadalmi konszenzuson is alapuló programok alapján el lehetett volna indulni, s talán nem jutottunk volna idáig.

– Nézzük a jó oldalát, most legalább nem kell további időt vesztegetnünk. Csak elő kell venni az asztalfiókból az Orosz Éva által előkészített egészségbiztosítási reformkoncepciót, és mehet a munka.
– Remélem, most ebben az irányban megyünk tovább. A két év előremozdító döntéseiből származó előnyöket meg kell tartani, az ágazatban dolgozók és az intézményrendszer érdekeit sértő és a betegellátás színvonalát hátráltató jogszabályokat viszont annuálni kellene, de legalábbis módosítani.

– Mielőtt rátérnénk a szakmai kérdésekre, kíváncsi vagyok rá, mit gondol, az MSZP egészségpolitikusai mennyiben felelősek a megbukott reformért?
– A koalíciós kormányzást a házassághoz lehet hasonlítani; ebben a szituációban tudomásul kell venni, hogy ugyan a két fél közös akaratából történnek a dolgok, de előfordulhat: bizonyos kérdésekben az egyik fél szava erősebb. Abban a pillanatban, amikor az SZDSZ megkapta az egészségügyi tárcát, nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP programja nem valósulhat meg. Pillanatnyilag az ágazat helyzete leginkább egy politraumatizált betegéhez hasonlít, de nekünk most nem az a feladatunk, hogy megvizsgáljuk, ki volt a hibás a közlekedési balesetben. Egyelőre az a fontos, hogy a beteget életben tartsuk és elvégezzük rajta a legszükségesebb beavatkozásokat. Majd ha ez megtörtént, akkor lehet boncolgatni a kérdést és cikkeket írni róla.

– Az elvált szülők gyermeke azonban mindig sérül. Hiába ígérik, hogy sorsdöntő kérdésekben szem előtt tartják az érdekeit. Ha pedig valakit megsértenek, az nem felejt. Ön mit gondol: most, a kisebbségi kormányzás idején kiben talál partnerre az MSZP az egészségügy át- vagy visszaalakításához?
– Az egészségügy strukturális és funkcionális anomáliái nem halasztható változtatást igényelnek. Ezt senki nem vitatja, ezért elvileg mindenkiben partnert lehet találni. Azonban ahogy a szerelemben, úgy ebben is jó, ha a felek ugyanazt akarják, és az sem tesz jót a kapcsolatnak, ha kiderül, hogy más az ígéret és más a valóság. Túl sokszor már nem lenne célszerű hibázni.

– Maradjunk a korábbi hasonlatnál: mi kell ahhoz, hogy életben maradjon a beteg? Hozzuk a defibrillátort?
– A legfontosabb teendőnk, hogy az ellátórendszer működését biztonságossá tegyük. Az alapellátás terén megtettük az első lépést azzal, hogy Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója megegyezett a háziorvosokkal a vizitdíj pótlása ügyében. Nyilván a pénztártörvénnyel is kell kezdeni valamit záros határidőn belül, már csak azért is, mert a jogszabályban meghatározott feladatok határidőkhöz kötöttek. Két lehetőség adott: a törvény hatályon kívül helyezése, illetve módosítása. Én azokkal értek egyet, akik az utóbbira szavaznak. Hiszen valamennyien tudjuk, hogy nemcsak az egészségügy, hanem azon belül a társadalombiztosítás is átalakításra szorul. Az Orosz Éva által felvázolt, regionális modell működőképes lehetne, de első lépésként elég lenne az OEP-et Zrt.-vé alakítani. A következő feladat, hogy a felesleges, értelmetlen jogszabályokat, így például a széfek beszerzését elrendelő, a várólistákra vonatkozó, a járóbeteg-ellátást igénybe vevők elszámolási nyilatkozatát érintő rendelkezéseket hatálytalanítsuk. Ezek a lépések nem csupán az ágazatban dolgozók közérzetének javítása miatt, illetve a működőképesség fenntartása szempontjából fontosak. Egy jogállamban nem lehet büntetlenül megszegni a jogszabályokat, de legalább ekkora baj, ha azok nem végrehajthatók. Persze az is anarchia felé vezethet, ha a hatályos rendelkezések végrehajtását nem kéri számon senki az intézményvezetőktől. A Kórházszövetség az elmúlt időkben folyamatosan sorolta, s határozataiban rögzítette, hol látja a legkomolyabb bajokat, hol javasol változtatásokat és milyen lépéseket tart elfogadhatónak. Ez is segítheti az új minisztert munkájában.

– Kár, hogy ezek az üzenetek nemigen értek célba…
– Nem vitatjuk: a Kórházszövetség kommunikációja nem mindig érte el az általunk remélt eredményt. És bár nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban kiabál, tudjuk, hogy kommunikációs stratégiánkon változtatnunk kell. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy tudjuk, igazunk van. Minden eszközt igénybe kell vennünk azért, hogy hatékonyabban képviselhessük a szövetségünkbe tartozó intézmények és ebből fakadóan a betegellátás érdekeit.

– Most jött el a szakértők ideje. Rendkívül megalapozott döntés-előkészítésre lesz szükség ahhoz, hogy a kisebbségi kormányzásra kényszerült párt megszavaztassa javaslatait az Országgyűlésben.
– Téved, aki abban a hitben ringatja magát, hogy egy-két hét alatt mindent meg lehet változtatni. A sürgős korrekciót igénylő problémák orvoslására fedezetet nyújthat az egészségbiztosítási alapban lévő tartalék. A szakmai programok elő vannak készítve, csak megvalósításra várnak, nem kell újakat kitalálni. Fontos lenne, hogy a kormányzópárt most ne kapkodjon: bizonyított tény, hogy szakmai konszenzus nélkül nem születhet jó döntés. És el kell mondani azt is, lesz olyan probléma, amellyel idő hiányában nem tudunk majd foglalkozni. De talán nem is baj, mert a rendszer igazságtalanságainak egy jelentős része nem csak jogszabály-módosításokkal, hanem helyben, többfordulós egyeztetésekkel is orvosolható. Muszáj a szolgáltatókat, tulajdonosokat rákényszeríteni arra, hogy kizárólag lehetőségeikhez, adottságaikhoz mérten vállaljanak részt az ellátásból. A struktúraátalakítási törvény egyeztetési mechanizmusa rossz, és kódolva van benne a bukás. A kapacitások tízszázalékos átcsoportosításához ugyanis a régió határain belül működő valamennyi egészségügyi szolgáltató konszenzusos döntése szükséges, és ennek roppant kicsi a valószínűsége.

– Ami „nagyban” kivitelezhetetlen, „kicsiben” megvalósítható? Működik a Pannon modell?
– Azért még nálunk is előfordulnak aránytalanságok. Veszprém megyében például az ajkai városi kórházban több traumatológiai ágy van, mint a megyeiben, pedig a megyei kórház ellátási területe nagyobb, mint a városié. Emellett a progresszív ellátás terhe és – szezonban – a Balaton északi partjának sürgősségi ellátása is minket terhel. De haladunk, leültünk a kórházak vezetőivel, és szakmai érvek mentén egyezségre jutottunk. A koncepció megvalósításához megszereztük a politikai legitimációt, majd meggyőztük a megyében élőket döntéseink helytállóságáról. Várpalotán mindenféle lakossági tiltakozó akció nélkül megszűnt az aktív fekvőbeteg-ellátás, Tapolcán a szülészeti tevékenység, Zircen pedig szintén megszűnt a teljes aktív sebészeti és belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás. A struktúraátszervezésnek nem volt negatív sajtóvisszhangja, de csak azért, mert megtettük ezeket a lépéseket. Méghozzá úgy, hogy tavaly a megyei kórház 500 milliós adóssága mellé hozományként megkaptuk a sümegi kórház 260 milliós adósságát is. Ennek ellenére nullszaldóval zártuk az elmúlt évet. Ezt nem lehetett volna véghezvinni, ha csak a veszprémi kórházban gondolkodunk. Éppen most készített az ÁNTSZ egy regionális elemzést. Jelen pillanatban a régió három megyéje közül Veszprém megyében a legkisebb a lakosság elvándorlása külső szolgáltatók felé. Ebből számomra az a tanulság, hogy a szükséges lépéseket nem lehet megspórolni, de felcserélni sem. A közös akaratot pedig, ha sok vita árán is, de meg lehet szerezni.

– Részvénytársasággá alakulásuk is csendben zajlott.
– Pedig ott volt az EDDSZ elnöke, Cser Ágnes is! Sőt, az átalakulás napján már kollektív szerződés alapján dolgoztak a munkatársaim. A három hónapig tartó folyamat során másfél hónapon át kemény tárgyalásokat folytattunk a szakszervezetekkel és más érdekképviseleti szervekkel. Hol ők, hol mi engedtünk, de végül megállapodtunk. Az egyezség a dolgozóknak minden korábban megszokott biztonsági garanciát megad, nekünk viszont éves viszonylatban 540 millió többletkiadást jelent. Sokan úgy gondolhatják, rossz üzletet kötöttünk, de mi már megtapasztaltuk: a konszenzus révén kialakult megállapodás jobb üzlet, mint az erőfölényből diktált „kényszeregyezség”. Biztos vagyok benne, hogy a dolgozók majd megtermelik ezt az összeget. Hiszem, hogy mindenkivel meg lehet állapodni, szándék és közös célok kérdése az egész.

– Igen, de ehhez csapatjátékra van szükség. A minisztérium kiürült, jól látható, hogy a szakértők kihátráltak.
– A következő miniszter egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy megfelelő szakmai apparátussal vegye körül magát. Most nehéz szakembereket találni, hiszen a rengeteg munka mellett az egzisztenciájukat is a vásárra viszik, amikor „leteszik a voksukat” egy személy vagy egy párt mellett. Minden miniszterváltással lecserélődött a szakértői gárda is. De nincs annyi szakember az országban, hogy folyamatosan, ciklusonként vagy akár évente új embereket hozhassunk a rendszerbe.

– A Kórházszövetség elnökeként hamarosan a saját csapatát kellene összeállítania. Szíve szerint kiket hívna meg?
– Ma is azokat kérném fel, akik miniszterként segítették a munkámat. Döntésem helyességét igazolhatja talán az a tény is, hogy Orosz Éva is közülük választott, amikor meghívta őket a biztosítási rendszer átalakítását előkészítő munkacsoportjába; a csapat nyolcvan százaléka azokból az emberekből állt, akik annak idején a tanácsadó testületemet alkották. Nem hiszem, hogy a szakértelmet pártpolitikai álláshoz kellene kötni. Miniszterségem idején és ma is azt vallom: egyezséget kell kötni bárkivel, aki a célom eléréséhez hozzásegít. Sokan a szememre vetették, hogy nem kifejezetten kormánypárti műsorokba is elmegyek szerepelni. Erre mindig azt válaszoltam: ne azt nézzék, hogy hová mentem, hanem hogy mit mondtam. Ha az ember mindenütt következetesen ugyanazt mondja, abból nem lehet probléma. Mint ahogyan abból sem, hogy mindenkit szívesen fogadok, aki kíváncsi az általam vezetett intézményre és megtisztel azzal, hogy érdeklődik a gondjaink felől – legyen bármelyik politikai vagy társadalmi szervezet embere az illető. A kórház kapuja eddig is és ezután is mindenki előtt nyitva áll.

Tinnyei Mária

cimkék

Könyveink