A gyulladásos bélbetegségek (IBD) számos komorbiditással társulhatnak. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek az IBD-s betegek fokozott vénás és artériás tromboembóliás rizikójára, melynek hátterében a megváltozott patofizológiájú véralvadási kaszkád véleményezhető.

A ritkán előforduló neuroendokrin daganatok többnyire a tápcsatorna és a tüdő területén találhatók, és attól függően, hogy termelnek-e valamilyen hormonhatású anyagot, funkcionáló és nem funkcionáló altípusokat különböztethetünk meg.

A szédülés és egyensúlyzavar a klinikai gyakorlat gyakori, heterogén eredetű tünetegyüttese. A differenciáldiagnosztika a jóindulatú perifériás kórképektől az életet veszélyeztető centrális okokig terjed, ezért strukturált megközelítést igényel. A szédülés ellátásának kulcsa a szindrómaalapú triázs, a standardizált bedside tesztek szakszerű alkalmazása, a célzott képalkotás és a bizonyítékokon alapuló, lépcsőzetes terápia. 

Az akut posztoperatív fájdalom kezelése alapvető fontosságú a megfelelő és kellően kíméletes posztoperatív ellátás szempontjából.

A University of Queensland kutatói az endometriózis, az irritábilis bél szindróma, a peptikus fekélybetegség és a gasztrooesophagealis refluxbetegség közös genetikai kockázatára világítottak rá.

A rekurrens vénás thromboembolia (VTE) megelőzését szolgáló alvadásgátló kezelés mindig nagy kihívás elé állítja a kezelő orvost azon betegek körében, akiknél fokozott vérzési kockázat is fennáll egyidejűleg. A bemutatott vizsgálat alapján ezen betegcsoportban alkalmazott apixaban terápia alacsonyabb VTE-kiújulási és vérzési kockázattal jár a warfarinhoz képest.

A gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatóanyagok jelentős része a ciklooxigenáz enzimek nem-szelektív vagy szelektív gátlása révén fejti ki a hatását; mindez azonban előre jelezhető típusú mellékhatások rizikójával társul.

A diclofenac az egyik leggyakrabban használt nem szteroid gyulladáscsökkentő (NSAID) szer, mely gyulladáscsökkentő képességén túl fájdalom- és lázcsillapító hatással is rendelkezik. Hatása a ciklooxigenáz-1 (COX-1) és a ciklooxigenáz 2 (COX-2) enzim reverzibilis gátlásán alapul, melynek eredményeképp a prosztaglandin (PG) szintézis blokkolódik (1).

A vezető panasz felismerése a helyesen felvett kórelőzményen és fizikális vizsgálaton alapul. A leggyakoribb három vezető panasz, mellyel felkeresik a reumatológiai betegek az orvosukat: a fájdalom, a funkcionális károsodás és a deformitás. Ezek közül a fájdalom messze a leggyakoribb. Nemritkán többfajta panasz egyszerre is előfordulhat; így a fájdalom funkcionális vagy strukturális károsodással is járhat együtt. Ilyen esetben fel kell tenni a kérdést a betegnek, hogy melyik a legfontosabb panasza.

A dyspepsia szó, nehezített emésztést jelent, mely szerteágazó tünetek formájában jelentkezhet, mint felhasi fájdalom, diszkomfort, étkezés utáni korai telítettségérzés, gyomorégés, böfögés, puffadás, feszülés, émelygés, hányinger, rossz közérzet. ^{1, 2}