Kedden 12 órától bárki megnézheti, mennyi idő alatt ér ki a mentő a különböző sürgősségi besorolású esetekhez, ám a rendszer elé állított legfontosabb célhoz egyelőre nem társul sem határidő, sem köztes teljesítményelvárás.
A Nobel-díjas Karikó Katalin is szerepet vállal a Hegedűs Zsolt körül formálódó szakmai tanácsadói körben, és a MedicalOnline információi szerint az új Egészségügyi Minisztérium közvetlen képviseletet adhat az ágazat legkritikusabb helyzetben lévő rétegének, a szakdolgozóknak is.
Demokratikus alapelv sérül, amikor az államtitkár és az általa kinevezett tanácsadó testület magához ragadja az etikai szabályok megalkotásának és végrehajtásának jogát.
Nyár közepéig készülünk el javaslatainkkal, amelyeket a szakmával történő egyeztetést követően terjesztünk a kormány elé – ígérte a Magyar Orvosi Kamara I. Kongresszusán Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár.
Egészségügyi, oktatási területen is eredményes munkát tudna végezni a Belügyminisztérium, hangzott el Pintér Sándor meghallgatásainak egyikén. A belügyminiszter-jelölt szerint azzal, hogy az egészségügy a tárcája irányítása alá kerül, jó kezekben lesz az ágazat.