A papillómavírusokat a 20. század elején fedezték fel, amikor a szemölcsök fertőzést okozó tulajdonságait kezdték vizsgálni a kor technikai eszközeivel. Hozzájuk kötődik az első bizonyíték, miszerint emlősökben rákot okozhatnak a vírusok: 1935-ben Francis Peyton Rous kísérleti nyulai papillómafertőzést követően bőrrákban betegedtek meg.   A kettős szálú DNS-vírusok nem rekombinálódnak a gazdasejt örökítőanyagával, és több százmillió év óta alapvetően változatlanok. Közös az evolúciójuk a gazdaszervezettel, így az embert fertőző alfajok (HPV) mutációinak és a mutációk földrajzi elterjedtségének vizsgálatával az emberiség vándorlása is nyomon követhető.   A papillómavírusok csak a testfelszín szöveteiben szaporodnak; a bőr és a nyálkahártya (nemi szervek, végbél, száj, légutak) hámsejtjeire specializálódtak, olyannyira, hogy külön fajtájuk okozza például a tenyér és a talp bőrének megbetegedését. Bizonyos típusai szemölcsöket okozhatnak, míg az úgynevezett nagy onkológiai kockázatú típusok közreműködhetnek a karcinóma kialakulásában. A condyloma acuminatum, az anogenitális régió bőrén, illetve nyálkahártyáján fejlődő jóindulatú növedék, amely a leggyakoribb szexuális úton terjedő vírusus betegség (az Egészségügyi Világszervezet, a WHO évente 630 millió új esetet regisztrál), a kis kockázatú HPV-típusok okozta infekció következtében jön létre. A HPVfertőzéssel kapcsolatba hozott rákok 90 százaléka méhnyakrák, 2 százaléka hímvesszőrák, 8 százaléka a külső női nemi szerveket, illetve mindkét nemnél az anális nyálkahártyát és a száj-garat területét érinti. Agresszív típusok A méhnyakrákos esetek szinte 100 százalékában szerepel kóroki tényezőként a HPV, és mivel a fertőződés és a betegség kialakulása között 10–25 év is eltelhet, a megelőzésnek és a szűrővizsgálatoknak komoly szerepük van. A két legagresszívabb onkogén típus, a HPV16 és a HPV18 a felelős a méhnyakrákok 70 százalékáért. E két típus ellen védettséget nyújt a napjainkban hazánkban is bevezetett védőoltás, de azoknak is ajánlatos szűrésre járniuk, akiket már beoltottak, mivel több kisebb arányban előforduló onkogén típus ellen nincs oltóanyag.   Világszerte a méhnyakrák a harmadik leggyakoribb a nők daganatos betegségeinek sorában (évente mintegy 500 ezer új esettel), és D. Maxwell Parkin adatai szerint (Vaccine, 2006. május) 2002-ben 274 ezer nő haláláért volt felelős. A daganatok 83 százalékát a fejlődő országokban regisztrálták, ahol a nőket veszélyeztető rákfajták 15 százaléka, míg a fejlett országokban 3,6 százaléka a cervixcarcinoma. A leggyakoribb Latin- Amerikában, Afrika Szahara alatti országaiban és Délkelet-Ázsiában, a legritkább Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, Japánban, Kínában és Nyugat-Ázsiában. A méhnyakrák viszonylag fiatal életkorban, leginkább a 35–55 évesek között fordul elő, ezért megelőzése sok megnyert életévet jelentene.   A fejlett országokban a Papanicolaou- (Pap-) féle citológiai teszt kifejlesztése (1928) és elterjedése (az 1960-as évektől), az általános gazdasági és higiénés viszonyok javulása, a kielégítőbb táplálkozás, valamint a jobb ivóvíz-ellátási és csatornázási viszonyok járulnak hozzá a kedvező tendenciához, miközben bizonyos tényezők ellene hatnak: a méhnyakrák kialakulásában a HPV-fertőzésen kívül az orális fogamzásgátlás, a dietilstilbestrol- kezelés és a dohányzás is közrejátszik. A dohányzó nők körében például háromszorosára nő a kórelőző perzisztáló vírusfertőzés esélye. A betegség túlélési aránya a fejlett országokban viszonylag magas: az 5 éves túlélés az USA-ban 73 százalék, az EU-ban 63 százalék, míg az afrikai országokban 30 százalék alatti.   Magyarországon – a már említett világtendenciával egyezően – az emlő és a tüdő rosszindulatú tumoros megbetegedése után a méhnyakrák a harmadik leggyakoribb rákfajta a nők körében (2006-ban 1535 új esetet jegyeztek fel). A halálozási ráta tízszerese a fejlett országokéinak – évente mintegy 500 nő hal meg hazánkban e potenciálisan megelőzhető betegségben.   Fertőzöttség tekintetében az egyes korosztályok között eltérés tapasztalható. A magyarországi HPV-tesztelést végző laboratórium, a GenoID adatai szerint a legtöbb előfordulást a 20–25 évesek körében észlelték, náluk ez az arány 30–40 százalék. A 40–45 évesek már csak 10–15 százalékban fertőzöttek, és mindössze a nők három százalékánál beszélhetünk tartós fertőzésről, de esetükben sem szükségszerű a betegség kialakulása. Negyvenöt év fölött újra emelkedik a fertőzöttségi arány: 15–20 százalék. Az életkoron kívül kockázati tényező a szexuális partnerek nagy száma is. A vírushordozóknak ajánlatos rendszeresen megjelenniük szűrővizsgálaton. Egyéb karcinómák Mivel földrajzi összefüggés fedezhető fel a méhnyakrák és a péniszrák előfordulása között, sőt, házaspároknál gyakran együtt jár a kettő, vizsgálják, hogy a péniszrák kiváltásában milyen kóroki szerepe lehet a HPV-nek. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a péniszrákok 40 százalékából mutatható ki a vírus DNS-e. Összességében a pénisz rákja ritka, a férfiakban előforduló karcinómák kevesebb mint fél százalékáért felelős. A női külső nemi szervi rákoknak ugyancsak 40 százalékában mutattak ki HPV-DNS-t.   Fontos etiológiai faktor a HPV a végbél-, valamint a száj- és garatüregi rákok előidézésében is (90, illetve 10–30 százalékukban találták meg a vírust), azonban az oropharyngealis karcinóma kialakulásában sokkal fontosabb a dohányzás és az alkohol egymást erősítő szerepe. Férfiak körében ez utóbbi megbetegedés nem is a fejlődő országokban a leggyakoribb, hanem Észak- és Kelet-Franciaországban, de a cigarettázás egyre globálisabb elterjedése miatt előfordulása a fejlődő országokban is nő. Elképzelhető az is, hogy a HPV-pozitív esetek egy részében a vírus nem játszik kóroki szerepet, mert nem tudni, milyen gyakorisággal van jelen latens állapotban, illetve milyen gyakran hat aktívan a sejt örökítőanyagára. A vírus működésmódja ugyanis a p53 és a pRb tumorszuppresszorfehérjék génjeinek kikapcsolása, ezáltal a sejt szaporodásának beindítása. Víruskimutatás magyar találmánnyal Egyéves születésnapját ünnepelte áprilisban az első hazai HPV-centrum, amely egy immunrendszeri stimulánst gyártó cégnek és a GenoID Kft.-nek mint diagnosztikai partnernek, valamint a Semmelweis Egyetem II. számú Nőgyógyászati Klinikájának az együttműködése révén jött létre. A centrum nőgyógyásza, dr. Sobel Gábor a Medical Tribune kérdésére elmondta, hogy a nők beutaló nélkül, telefonos bejelentkezés és egy-két hónapos várakozási idő után komplex szűrővizsgálaton vehetnek részt. A szűrővizsgálat magában foglalja a HPV-tesztelést is. Az első központ az eltelt egy év alatt négy másik fővárosi és tizenegy vidéki ellátóhellyel közösen hálózatot alakított ki, amelynek tagjai komplex, egységes kezelési stratégián alapuló ellátást biztosítanak az őket felkereső nőknek. Sok szakágat tömörítő centrumokat is igyekeznek létrehozni – Budapesten egy már meg is nyílt –, ahol a nőgyógyászok együtt dolgoznak a társszakmák képviselőivel: onkológussal, urológussal, bőr- és nemigyógyásszal, fül-orrgégésszel. A hálózat honlapján (www.hpvcentrum.hu) a laikusok is közérthető információhoz juthatnak, és megtudhatják, hol van a lakóhelyükhöz legközelebbi HPV-centrum.   Az első budapesti központot egy év alatt 586 páciens kereste fel – Sobel Gábor szerint főleg olyan nők, akik ezt megelőzően 5–8 éve nem jártak nőgyógyásznál vagy pozitív Pap-teszttel érkeztek, így az átlagosnál magasabb kockázatú csoportot alkotnak. A páciensek 52 százalékánál mutattak ki HPV-fertőzést, és a fertőzések 32 százaléka tartozott a nagy kockázatú, azaz potenciálisan karcinogén esetek közé.   Mivel a vírusteszt százszázalékos biztonsággal feltárja a fertőzést, a HPV-centrumok szakemberei szerint érdemes volna a szűrővizsgálati protokoll részévé tenni és negatív eredmény esetén csupán háromévente megismételni. A biztosító jelenleg is háromévente egy szűrést finanszíroz – miután azonban Magyarországon nem működik központi regiszter, nem tudni, hogy a szervezett szűrőprogramokon kívül mennyi és milyen minőségű vizsgálat elvégzésére került sor.

Európai Nőgyógyászati Rák Akadémia A nőgyógyászati daganatgyógyászat – ahogyan szűkebb szakterületét a magyar szavak használatára különösen érzékeny Bősze Péter professzor nevezi – csak Európában új szakág, az Egyesült Államokban 35 éve létezik önálló szakágként. Megjelenésének oka a professzor szerint egyszerű: a szülészeti-nőgyógyászati szakvizsga megszerzéséhez elsajátított tudás önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megfelelően kezelhessük a női nemi szervi daganatokat. A szakterület hazai létrejöttét szervező egyetemi tanárt az általa alapított Európai Nőgyógyászati Rák Akadémia tevékenységéről is faggatta dr. Varga Zoltán. Mi az alapvető eltérés a nőgyógyász és a nőgyógyász onkológus tudása között? – Jelentős és elengedhetetlen különbség például a kemoterápiás – sejtmérgező – gyógyszeres kezelések ismerete, a legszembetűnőbb eltérés mégis a speciális sebészeti képzettség elsajátítása. Míg a nőgyógyász műtéti területe a kismedencére korlátozódik és a legösszetettebb nőgyógyászati műtét a méheltávolítás, a nőgyógyászati daganatsebészet területe az egész hasüregre kiterjed. Elképzelhetetlen, hogy a bélsebészeti és a hólyagképzési technikákban a szülész-nőgyógyász tökéletesen járatos legyen. Hozzáteszem: a nőgyógyászat másik két új – a reproduktív endokrinológia, illetve a perinatológia komoly molekuláris biológiai tudást igénylő – szakterületén sem lehet tökéletesen járatos. Három új szakma született tehát a nőgyógyászaton belül az utóbbi években, ezek közül az onkológia 1999-ben. Ilyen pontosan datálható a megszületés időpontja? – E szakmáé igen, mert az Európai Nőgyógyász Társaság elnökeként én segítettem ennek a közel sem egyszerű szakágnak a megszületését. Ugyanis a szakorvosokkal foglalkozó legfelsőbb szintű európai szervezet, az UMS (Union of Medical Specialists) 1999-ig nem ismert el egyetlen ráépített szakmát sem. Ekkor azonban – bár meglehetősen kemény vitát követően – sikerült meggyőzni az UMS-t arról, hogy ez így tovább nem tartható.