Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap, közölte a LIGA Szakszervezetek.
A MESZK leszögezi, hogy az orvosokkal való egyeztetés nem egyenlő a teljes egészségügyi szakmával folytatott párbeszéddel.
A Forgalmazók az Egészségért Szövetség a receptre felírható segédeszközökre kedvezményes ÁFA-kulcs bevezetését és a támogatási rendszer korszerűsítését kezdeményezi.
A látássérülteket segítő javaslatcsomagot készített az Útjelző - Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózata.
Bár már látszanak a generációváltás első jelei, az utánpótlás sem tudja pótolni a pályaelhagyókat és a nyugdíjba vonulókat, írja a Világgazdaság.
Sem a felnőtt, sem a gyermekellátásban nincs betöltetlen praxis, és Csongrád-Csanád megye összességében sem áll rosszul, írja a szeged.hu.
A diabéteszhez köthető vakság 90 százalékban megelőzhető, ám a finanszírozás és a szűrőhálózat hiánya miatt évente ezrek látása romlik végzetesen.
Az önkormányzat idén 10 millió, jövőre pedig már 20 millió forinttal segíti az ügyeletet vállaló orvosok támogatását a Mátészalkai Kórházban.
Szakpolitikai egyeztetést és célzott iparági intézkedéseket szorgalmaz a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter.
A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke nem emlékszik arra, hogy a 90-es évek óta ilyen kiemelt figyelmet kapott volna a pszichiátria, írja a Telex.