A Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata 89 milliárd forinttal segíti egészségügyi intézmények energia-megtakarítást eredményező felújítását.
Daganatos betegeket házilag kotyvasztott gyógyszerekkel kezelő, injekciós ampullákkal, orrsprékkel, tablettákkal csencselő bandát számolták fel a rendőrök.
2025. augusztus 1-jei hatállyal megszűnt a kutatási hálózat négy humán tudományi kutatóközpontjának önállósága, közli az MTA honlapja.
Nincs semmiféle tudománypolitika, csak kósza ötletek – mondja a Népszavának az MTA egykori elnöke.
Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége Lentulai Krisztiánnak a Hotel Lentulai legfrissebb adásában. A Telex összefoglalója.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megdöbbenéssel veszi tudomásul az MTA elnökségének friss nyilatkozatát.
Az MTA elnökének, főtitkárának és főtitkár-helyettesének állásfoglalása a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakításával kapcsolatos tervekről.
A köztársasági elnök aláírását követően a Magyar Közlöny december 30-i számában megjelent a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvény.
A HUN-REN megújulását kedden szentesítette az Országgyűlés, ez alapján a megújult HUN-REN 2025. április 1-jével kezdheti meg működését.
Az MTA rendkívüli közgyűlése elfogadta az elnökség előterjesztését arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia eladja a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit a magyar államnak.