Közzel 20 milliárdos per és büntetőeljárás Miskolcon
A miskolci Med Center Kft. és az állami kórház között csaknem egy évtizede húzódó elszámolási és jogi konfliktusról tett közzé tényfeltáró interjút a Partizán.
Gubacsi László, a magánklinika tulajdonosa a beszélgetésben a kifizetések 2017-es váratlan leállításáról, az állami és politikai nyomásgyakorlásról, a szakemberek átcsábításáról, valamint a jelenleg is folyamatban lévő polgári és büntetőeljárásokról számolt be. Az ügyben időközben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is feljelentést tett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt, míg a cég teljes kártérítési igénye a kamatokkal együtt már a 20 milliárd forinthoz közelít.
A Med Center Kft. jelentős, svájci frank alapú hitelből fejlesztette ki a miskolci onkológiai központot, ahol korszerű orvostechnikai berendezésekkel, többek között két lineáris gyorsítóval és CT-készülékkel vett részt a regionális betegellátásban. A kezdetben sikeres együttműködés 2017-ben roppant meg, amikor a helyi állami kórház minden előzetes szakmai vagy teljesítési kifogás nélkül leállította a magánvállalkozás számláinak kifizetését. Bár a számlákat hónapokon át visszajelzés nélkül befogadták, a szerződés felmondását követően a kórház adminisztratív hiányosságokra hivatkozva visszaküldte azokat. A későbbi perben a Kúria jogerősen a Med Centernek adott igazat, és több mint 800 millió forint tőke, valamint annak kamatai megfizetésére kötelezte az állami intézményt.
A kifizetések elmaradása miatt csődközeli helyzetbe kerülő vállalkozástól a kórház 2017 végén egyoldalúan átvette a több mint egy évtizede ott dolgozó orvosokat és szakdolgozókat. A dolgozókat az állásuk elvesztésével burkoltan fenyegető lépés gyakorlatilag ellehetetlenítette a Med Center önálló működését. Gubacsi László felidézte, hogy az intézet 2014-ben kinevezett új vezetője Kásler Miklós embereként mutatkozott be, és nyíltan feladatul kapta a magáncég kiszorítását, mivel a modern miskolci központ szakmai rivalizálást jelentett az Országos Onkológiai Intézet számára. Az ügyben Révész János korábbi kórházigazgató és országos kórházi főigazgató neve is felmerült, aki alatt a megegyezés elmaradása és a kifizetések megtagadása tovább folytatódott.
A Partizán interjújában, amelyet a Borsod24 szemlézett, egy 2018-as hangfelvétel is terítékre került, amelyen a kórház jogi képviselője a követelések átadását javasolta a B+N Referencia Kft.-nek, Pintér Sándor belügyminiszter közvetlen érdekeltségére hivatkozva. A tulajdonos szerint a felvétel, valamint az azt kísérő NAV-ellenőrzésekkel való fenyegetések egyértelműen igazolják, hogy a kifizetések megtagadása mögött a vállalkozás megszerzésére irányuló politikai nyomásgyakorlás állt.
Bár a korábbi számlák perét a magáncég megnyerte, a jogvita jelenleg is tart. A Med Center egy második polgári perben az ingatlanok és a berendezések 2018 óta tartó jogalap nélküli használati díját, valamint a banki hitelekből eredő kárait követeli. A jegybanki alapkamat plusz nyolc százalékos késedelmi kamatok miatt a teljes követelés mára meghaladja a 20 milliárd forintot. A kórház mindent használ, ám használati díjat nem fizet. Az ügyben nemrégiben fordulat történt: Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter feljelentése nyomán a rendőrség nyomozást indított, az új egészségügyi vezetés pedig megkezdte a peren kívüli egyeztetéseket a cégtulajdonossal a hosszú ideje húzódó vita rendezése érdekében.























