A szédülés és egyensúlyzavar a klinikai gyakorlat gyakori, heterogén eredetű tünetegyüttese. A differenciáldiagnosztika a jóindulatú perifériás kórképektől az életet veszélyeztető centrális okokig terjed, ezért strukturált megközelítést igényel. A szédülés ellátásának kulcsa a szindrómaalapú triázs, a standardizált bedside tesztek szakszerű alkalmazása, a célzott képalkotás és a bizonyítékokon alapuló, lépcsőzetes terápia.
A myasthenia gravis diagnosztizálását követő két éven belül fellépő myastheniás krízis jelentősen növelte a mortalitási rizikót, függetlenül attól, hogy milyen immunszuppresszív terápiát alkalmaztak.
A primer központi idegrendszeri vasculitis ritka, autoimmun eredetű gyulladásos betegség, amely az agy kis és közepes méretű ereit érinti, súlyos neurológiai károsodásokat okozva.
A rheumatoid arthritis (RA) általában előrehaladó, szisztémás autoimmun folyamat, amelyet krónikus, szimmetrikus, erozív szinovitisz jellemez. A tüdő és a pleura szintén gyakori helye a RA ízületen kívüli megnyilvánulásainak, bár ez utóbbiak gyakran nem okoznak jelentős tüneteket.
A CTLA4-, PD1- és PDL1-gátlók egyre szélesebb körben alkalmazott immunellenőrzőpont-gátlók az onkológiában. Alkalmazásukkal igen tartós és kifejezett javulást tapasztalunk a túlélési mutatókban. Mellékhatásukként autoimmun betegségek is megjelenhetnek, melyek miatt a mellékhatás-menedzsmentben szemléletváltásra volt szükség.
A Stanford University kutatói a vörösvérsejtek termelését serkentő eritropoetin (EPO) kritikus szerepét tárták fel az immunrendszer rákra adott válaszának csillapításában.