A pitvarfibrilláció (PF) előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladtával exponenciálisan növekszik, miközben az időskorú pitvarfibrilláló betegeknél a stroke rizikója fokozott.
A patogenetikai folyamatok megismerése lehetővé tette olyan célzott biológiai kezelések kidolgozását, melyekkel az immunválasz megbomlott egyensúlyának a helyreállítása által hosszabb távon is klinikai remisszió és nyálkahártya-javulás érhető el.
Az alvászavar számos negatív következménnyel jár: rontja az életminőséget, hangulatzavarokat és nappali álmosságot okoz, kognitív teljesítményromláshoz vezet, valamint jelentős gazdasági teherrel jár.
A szédülés és egyensúlyzavar a klinikai gyakorlat gyakori, heterogén eredetű tünetegyüttese. A differenciáldiagnosztika a jóindulatú perifériás kórképektől az életet veszélyeztető centrális okokig terjed, ezért strukturált megközelítést igényel. A szédülés ellátásának kulcsa a szindrómaalapú triázs, a standardizált bedside tesztek szakszerű alkalmazása, a célzott képalkotás és a bizonyítékokon alapuló, lépcsőzetes terápia.
Az eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy a St3gal1 glikoziltranszferáz enzim kulcsfontosságú molekuláris szabályozóként működik a depresszió kialakulásában és progressziójában.
A daganatos betegségek kezelése során ma már nem elegendő cél csupán a túlélés biztosítása – legalább ilyen fontos a betegek funkcionális állapotának és életminőségének megőrzése. Az onkológiai prehabilitáció és rehabilitáció három alappillére multidiszciplináris együttműködést igényel.
A nem táplálási célú szopás, így a nyugtató cumi használata egy hasznos orális stimulációs eszköznek bizonyul, amely a koraszülötteknél vizsgálatokkal igazoltan elősegíti a szondán keresztüli táplálásról a szájon keresztüli táplálásra való áttérést. Amint azt vizsgálatok sora is alátámasztja, a koraszülöttek cumizása további előnyöket is kínál, így például csökkenti a koraszülöttek kórházi tartózkodásának hosszát és elősegítheti a gyermek és a szülő közötti kötődés erősítését.
Hazai és nemzetközi felmérések alapján a kórházban, az ápolási otthonokban és az otthon kezelt, illetve ápolt betegek 15-30%-a kóros tápláltsági állapotú. A kezdetben normális tápláltsági állapotú betegek is gyógyulási esélyüket veszélyeztető helyzetbe kerülhetnek, ha kórállapotuk miatt elégtelenné válik a táplálkozásuk, és nem részesülnek megfelelő táplálásterápiában.