A 2-es típusú cukorbetegség szövődményei révén rokkantságot, korai halálozást okozó betegség. Az egyre növekvő számú cukorbeteg komplex ellátásában egyre nagyobb felelősség hárul a háziorvosi praxisokra. 

A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség, mely évről-évre egyre nagyobb népegészségügyi és gazdasági terhet jelent a társadalmak számára. A betegségben számos motoros és nem-motoros tünet keveredik egymással, melyek jelentősen ronthatják a betegek és nem utolsósorban gondozóik életminőségét. A diagnózis mai napig elsődlegesen a motoros tünetek meglétén alapszik, habár bizonyos kiegészítő vizsgálatok a diagnosztikában segítségül lehetnek. A helyes diagnózis és a klinikai tünetek pontos ismerete az alapja a betegek megfelelő, hosszú távú és személyre szabott kezelésének.

Egy fázis IIa klinikai vizsgálatban a GLP-1 és GLP-2 receptorokra egyaránt ható hatóanyag jól tolerálhatónak bizonyult ugyan, de hatásossága nem bizonyult szignifikánsnak.

A polineuropátia sokáig tünetmentesen zajlik, idővel súlyos panaszokat okozhat – a zsibbadástól kezdve a fájdalmon át egészen az életet veszélyeztető szövődményekig. Különösen fontos ezért, hogy felismerjük a betegség jeleit, és tisztában legyünk a lehetséges következményekkel.

Az alvászavar számos negatív következménnyel jár: rontja az életminőséget, hangulatzavarokat és nappali álmosságot okoz, kognitív teljesítményromláshoz vezet, valamint jelentős gazdasági teherrel jár.

A szédülés és egyensúlyzavar a klinikai gyakorlat gyakori, heterogén eredetű tünetegyüttese. A differenciáldiagnosztika a jóindulatú perifériás kórképektől az életet veszélyeztető centrális okokig terjed, ezért strukturált megközelítést igényel. A szédülés ellátásának kulcsa a szindrómaalapú triázs, a standardizált bedside tesztek szakszerű alkalmazása, a célzott képalkotás és a bizonyítékokon alapuló, lépcsőzetes terápia. 

Az eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy a St3gal1 glikoziltranszferáz enzim kulcsfontosságú molekuláris szabályozóként működik a depresszió kialakulásában és progressziójában.

A gyógyszerallergia hátterében leggyakrabban a nem szteroid gyulladáscsökkentők, a láz- és fájdalomcsilllapítók, valamint az antibiotikumok állnak. A gyógyszerallergia kivizsgálásának alapja a pontos anamnézis, a klinikai tünetek és a feltételezett immun-patomechanizmus, mindezek alapján gyógyszerallergia gyanúja esetén limfocita-transzformációs teszt, valamint in vivo tesztek, úgymint prick teszt, intradermális teszt, illetve patch teszt elvégzése javasolt. Amennyiben ezek a vizsgálatok negatívak, a következő lépés a gyógyszerterhelés. A szerző ismerteti az egyes provokációs próbák kivitelezési módjait, indikációit.

Az ambulancia létrehozásával megvalósult a szakterületek összefogása az immunvezérelt gyulladásos betegségek hatékonyabb terápiájáért.

A perifériás idegrendszeri érintettség jeleként gyakori tünet a neuropátia, mely az újonnan diagnosztizált 2-es típusú cukorbetegekben gyakran már a betegség felismerésekor jelen van. Neurofiziológiai vizsgálattal a betegség már a korai stádiumban, klinikai tünetek nélkül is kimutatható.