Van még néhány kérdőjel, a jó hír azonban az, hogy a szóban forgó fehérje az emberekben is jelen van, közölte a hvg.hu.
Romániában egy hét alatt csaknem duplájára emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma az omikron új alváltozata miatt.
A járványos gyermekbénulást okozó poliovírust találtak a Gázai övezetben, az ott harcoló izraeli katonák beoltását elrendelték.
A Magyar Orvosi Kamara főtitkára, Svéd Tamás a 444.hu-nak arról is beszélt, egyes kórházakat felújítás helyett egyszerűbb lenne ledózerolni.
Mi történik azokkal, akikre rázárul az IMEI ajtaja? Erről beszélgetett a Népszava Bacsák Dániel szociológus, kriminológussal.
Átadták a budapesti, VII. kerületi Wesselényi utcában azt a műalkotást, amelyen Karikó Katalin és Krausz Ferenc óriásportréi szerepelnek.
A júliusi tartós hőhullám az eddigi legnehezebb első heteket jelentette az önkénteseknek, csaknem 2000 esetet tudhatnak maguk mögött.
Kisebb tűz volt a Debreceni Egyetem Kenézy Campusán, egy kompresszor és papírok égtek egy alagsori klímatechnikai helyiségben.
Hogyan hat a betegekre és a kórházi dolgozókra a hőség? Az SZMO Szíjjártó Lászlót, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnökét kérdezte.
Ezt a hőséget már egy egészséges szervezet is nagyon nehezen viseli, mondta az országos tisztifőorvos a TV2 Mokka című műsorában.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?