Hegedűs Zsolt ortopédsebészt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának korábbi elnökét kérte fel Magyar Péter, a Tisza párt elnöke, hogy november végére állítsa össze a minisztériumot vezetői csapatot, akikkel együttműködve a következő négy év során „azért dolgoznak majd, hogy minél több magyar ember minél hosszabb életet tölthessen jó mentális és fizikai egészségi állapotban”.
Volt pusmogás, volt morajlás, de még harsány kacaj is a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség XXVII. konferenciájának egészségpolitikai fórumán, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár arról is beszélt, jól fogadja a kormány az unortodox ötleteit.
2025. szeptember 10-12. között Balatonfüreden rendezik meg a XXVII. Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség éves konferenciáját szövetségben az XXII. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferenciával. A Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása.
Segít az okok és kockázatok megértésében, az összefüggések feltárásában, a halálozások halmozódásának és okainak kutatásában, és jelentős szerepe van a népegészségügyi feladatok tervezésében – hangzott el azon a konferencián, ahol bemutatták a TÉR-EPI rendszert.
2024 őszén, az országos férfiegészség-kampány keretében több ezer férfi vett részt PSA-vizsgálaton, körülbelül 10 százalékuknál mértek emelkedett PSA-szintet.
A HUNCHEST-2 során a kiemelt tüdőrákok mintegy 70 százaléka korai, műthető stádiumú volt – nyilatkozta lapunknak Bogos Krisztina, az OKPI főigazgatója.
Időpont foglalási díj bevezetését javasolták és a nyugdíjas szakdolgozók továbbfoglalkoztatásának engedélymentesítését kérték Takács Pétertől a XXVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián, az egészségügyi államtitkár az első felvetés vizsgálatát, a második gyors rendezését ígérte.
Jelenleg a Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) lenne a legolcsóbb, legnagyobb hatású és leggyorsabb eredményt hozó beavatkozás az egészségügyben, ám bevezetése pénz híján akadozik – derült ki többek között az IME egészségügyi szaklap konferenciáján, ahol még a PM államtitkára is elismerte: ráférnének az egészségügyre a többletforrások.
Bár hosszú távú eredmények még nincsenek, mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy az e-cigaretta fogyasztása ugyanúgy a tüdőfunkciók romlásához, légzőszervi betegségek, illetve COPD kialakulásához vezethet, mint a hagyományos nikotinrúdé.