A demenciaszindróma más tünetektől való elkülönítése mellett a degeneratív demenciák tüneti elkülönítése nehézséget jelent a klinikai gyakorlatban. A demencia ellátása interdiszciplináris feladat, a diagnosztikai kritériumrendszerek alkalmazása több szakma együttműködését igényli. A biomarkerek hozzáférése korlátozott, gyakran költségesek, emiatt különösen fontossá válik a kognitív, a neurológiai és a pszichiátriai tünetek pontos felmérése.

A demencia jelentőségét gyakorisága, hosszú lefolyása és gondozói igénye együttesen adja. A fejlett gazdasággal bíró társadalmakban az életkorral növekvő prevalencia miatt az egyre nagyobb arányú idősek között egyre nagyobb számú beteget jelent, míg a demens betegeket gondozó családtagokat adó fiatalabb korosztályok aránya csökken.

A demencia részben gyakorisága, részben krónikus volta mellett gondozói igénye miatt a XXI. század egyik legjelentősebb betegségcsoportja, „népbetegsége”. Prevalenciája a korral nő, 65 év felett 5 évente megduplázódik: 65 éves korban 1% körüli, 85 év felett 30%. Nőkben minden korcsoportban gyakoribb.

Artikulációs zavarban, dysarthriában szenvedőket segítő megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen.

A gyermekneurológia területén az epilepsziás megbetegedések és azok differenciáldiagnosztikai problémája a leggyakoribb kihívás. A gyermekkori epilepszia gyakorisága 1%, a fiatalon induló rohamok hátterében gyakran perinatalis sérülés vagy agyi fejlődési rendellenesség áll.

Az agyi érkatasztrófák túlnyomó többségét az ischaemiás stroke teszi ki. Noha az ictalisan kialakuló neurológiai tünetek hátterében döntően keringészavar (ischaemia vagy vérzés) áll, az esetek egy részében más kóroki folyamat véleményezhető.