Magyarországon becslések szerint körülbelül 150–200 ezer ember él Alzheimer-betegséggel. A kór felismerése az érintettek jelentős részénél csak előrehaladott állapotban történik meg, miközben sok esetben a diagnózis egyáltalán nem születik meg.
Az élet során változó mértékű endogén és exogén hormonexpozíció olyan agyi eltérésekkel társul, amelyek az öregedés és a demencia szempontjából releváns régiókban kedvezőbb szerkezeti mintázatot mutatnak.
A táplálásterápia a modern, bizonyítékokon alapuló orvosi ellátás alapvető eleme, amelynek célja az egyén aktuális igényeihez igazított energia- és tápanyagszükséglet biztosítása. Napjainkban a komplex betegellátás alapvető részét képezi; a mortalitási valamint morbiditási mutatókra gyakorolt hatása messze túlmutat a klasszikus értelemben vett “alultápláltság” rendezésén. Nemzetközi ajánlások és irányelvek hangsúlyozzák, hogy a nem megfelelő tápláltsági állapot már a betegségek korai stádiumaiban befolyásolja a prognózist, növeli a szövődmények előfordulását és rontja az életminőséget. Az alapellátásban dolgozó egészségügyi szakemberek kulcsszerepet töltenek be a veszélyeztetett betegek azonosításában, a táplálásterápia indikációjának felállításában és a hosszú távú gondozásban.
A táplálásterápia a neurológiai betegek komplex ellátásának alapvető része, amely magában foglalja a tápláltsági állapot rendszeres felmérését, a személyre szabott dietoterápiát és szükség esetén az enterális táplálást.
A mostani felismerés magyarázatot adhat arra, miért vallottak kudarcot azok a közelmúltbeli ALS klinikai vizsgálatok, amelyek a PP1 vagy a GADD34 célzására irányultak.