A hibák eltussolása és a felelősök keresése helyett nyílt adatok, rendszerszintű tanulás és biztonságosabb betegutak – ezt tűzte most zászlóra az egészségügyi ágazatvezetés. A közel két évtizede épülő betegbiztonsági szemlélet így végre kikerülhet a szakmai műhelyek fogságából, és a mindennapi ellátás részévé válhat.
A nemzetközi szakértői testület felhívja a figyelmet a prevencióra és az időben történő, megfelelően felállított diagnózis jelentőségére, illetve kijelöli a kezelési stratégia új szempontjait.
2010 és 2016 között a nőknél csaknem 40 százalékkal több új megbetegedést jegyeztek föl, miközben a férfiaknál 15 százalék körüli volt a növekedés üteme. A tüdőrák a vezető halálok a daganatos betegségek körében; itthon 100-ból kevesebb mint 20-an élnek még legalább öt évig az első diagnózis után.
A súlyos oxigénhiány jelentősen korlátozza a betegek közlekedőképességét, ezért a mozgáskorlátozott kedvezmények kiterjesztését kéri a Légúti Betegek Országos Egyesülete a tartós oxigénpótlásra szoruló betegek részére.