Rekordidő alatt képes steril sebzáródást előidézni az AGCL nevű por alakú anyag, amelyet a koreai kutatók eredetileg a hadsereg számára, a harctéri sebesültek gyors ellátása céljából fejlesztettek ki.
A hidrogél fejlesztésénél az ETH Zürich kutatói a krónikus bőrfelszíni sebekre koncentráltak, de a technológia belső szöveti károsodások, például csontok, porcok vagy inak gyógyításában is segíthet.
2000 februárjában tartották az első rákellenes világkongresszust Párizsban, és ezen a napon írták alá azt a dokumentumot, amely világméretű összefogásra szólít fel a betegség ellen.
A University of New South Wales mérnökei az Advanced Science hasábjain számoltak be új fejlesztésükről, egy olyan lágy robotról, amely endoszkópos úton képes az élő szervezet belsejében 3D bionyomtatást végrehajtani.
A gyermekhalálozás a felére csökkent az elmúlt 15 évben Magyarországon, azonban még mindig kétszer annyi gyermek hal meg balesetben, mint onkohematológiai okok miatt. Pedig a baleseti halálok fele, az ebből eredő sérülések 80 százaléka megelőzhető lenne.
Az otthoni szakápolási szolgálatok nemcsak a betegek számára hozhatnak könnyebbséget, hanem energiát és munkaidőt szabadíthatnak fel a háziorvosnak is.