Hétfőn a Parlamentben a napirend előtti felszólalások egyebek közt az újinfluenza-oltással, a kórházfinanszírozással és a szakápolással foglalkoztak.

"Kőkori Pompejii" romjait kutatja Ausztriában egy német geológus. Alexander Binsteiner szerint az osztrák Alpokban, a Mondsee tó partján állott egykoron az a település, amelyet egy ősi szökőár pusztított el. A falu 20–50 sárral betapasztott fakunyhóból állt. A nők kagylókkal díszített lenvászon ruhát hordtak, míg a férfiak ponchót és szandált viseltek. A Kr.e. IV. évezredben hasonló tóparti települések egyaránt megtalálhatók voltak a mai Ausztria, Franciaország, Olaszország és Svájc területén.

A keresztapa lett minden idők legjobb filmje az Empire magazin szavazásán tízezer mozirajongó és a szakma egyöntetű véleménye szerint. Francis Ford Coppola maffiaeposza mögött a második Az elveszett frigyláda fosztogatói, a harmadik a Birodalom visszavág, a negyedik A remény rabjai, az ötödik pedig a Cápa lett.

Sivatagi köz(l)öny A háború lövés nélkül olyan, mint a bableves csülök nélkül: unalmas. Sam Mendes, az Amerikai szépség Oscar-díjas rendezője szójacsülökkel próbálja tompítani a tűzijátékfilmeken felnőtt közönség háborús étvágyát, és ezzel lényegében el is éri célját – amikor a néző ráharap egy-egy unalomfoszlányra, derekasan eltöpreng azon, hogy mi a fene került a fogai közé.  Anthony Swofford tengerészgyalogos öbölháborús emlékirata 2003-ban – szomorú aktualitásának köszönhetően – nagy sikert aratott a tengerentúlon. Várható volt tehát, hogy a politikai-gazdasági indíttatású hadműveletekre mindig érzékeny álomgyár lecsap a témára, és egy újabb békefilmet tesz le a hazai és nemzetközi filmforgalmazók asztalára – már csak saját lelkiismeretének megnyugtatására is. A film elkészült, a várakozók többsége azonban meg fog lepődni: a Bőrnyakúak brit rendezője háborúellenes vádirat helyett szép kiállítású közönyfilmet készített, melyben látványos sivatagi vihar helyett csupán pár kósza homokszemet kapunk – de azt a szemünk közepibe! Mendes korábbi munkáihoz (Amerikai szépség, A kárhozat útja) hasonlóan most is visszafogottan, okosan építkezik, narrációval, zenével és szépen komponált képek sorával mesél a történelem egyik legfurcsább háborújáról, melyben az amerikai katonák pontosan úgy érezhették magukat, mint otthon: fölöslegesnek. A sivatagban töltött több száz nap alatt idejük nagy részét a baráti verekedés, a filmnézés, a levélírás, az ivás és mindenekelőtt a maszturbálás tette ki, nem csoda hát, hogy a képzeletben ellőtt sok ezer patron után szinte fizikai fájdalmat okozott számukra a valós célpontok hiánya. Sok szép film készült már a háborús őrületről (A szarvasvadász, Apokalipszis most, A szakasz), ez a darab azonban témájából adódóan nem csatlakozhat az észvesztő eposzok sorához. A Bőrnyakúak számos klasszikust megidéz, sőt felvezetésében egyenesen bemutat, de az ő háborúja másról, a várakozásról szól. Be kell ismernünk, hogy Mendes sajnos nem egy Sergio Leone, azaz nem műveli mesteri fokon a zümmögést – pedig alkalma lenne rá bőven –, inkább mesél, mesél és mesél, amíg el nem alszunk az égő olajkutak tövében.