Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnökének publicisztikáját az orvosi hivatásról az Élet és Irodalom közli.

Nem mindennapi könyvbemutatóra készülnek Pécsett februárban: az eredeti német kiadást követően két évvel magyarul is megjelent Florian Steger Antik orvoslás című orvosetikai forrásgyűjteménye, amelynek apropóján a szerző előadást is tart a Pécsi Tudományegyetemen.

Nem mindennapi könyvbemutatóra készülnek Pécsett februárban: az eredeti német kiadást követően két évvel magyarul is megjelent Florian Steger Antik orvoslás című orvosetikai forrásgyűjteménye, amelynek apropóján a szerző előadást is tart a Pécsi Tudományegyetemen.

A fájdalom a WHO általános meghatározása szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, amely tényleges vagy potenciális szöveti sérüléshez társul, vagy ahhoz hasonlít, illetve ezen sérülés mértékével leírható (1). Az onkológiai fájdalmaktól szenvedő beteg azonban sokszor más betegeknél is erősebben tapasztalja, mennyire szubjektív jellegű is ez az érzet és mennyire erős mentális-pszichés distresszel járhat. Azonban bármennyire is nehéz meghatározni, leírni vagy mérni a daganatos betegségek kapcsán kialakuló fájdalmakat, lehetőségünk és kötelességünk is csillapítani azokat.

A fejfájás a mindennapi orvosi gyakorlatban az egyik leggyakrabban előforduló panasz. A Nemzetközi Fejfájás Társaság klasszifikációja alapján megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos fejfájásbetegségeket, valamint a neuropátiák és az arcfájdalmak csoportját (1. táblázat). A jó orvoslás első lépcsője a korrekt diagnózis felállítása, melyhez elengedhetetlen a kórelőzmény pontos felvétele, a diagnosztikus kritériumrendszer ismerete és a differenciáldiagnosztikai szempontok követése.

Az emberi társadalmak a különböző korokban/korszakokban  fejlettségük függvényében különbözőképpen vélekedtek az egészség megtartásáról, a betegségek megelőzéséről és a betegségek (járványok) kezeléséről.

A delírium a súlyos betegségek közönséges szövődménye, az ellátásával kapcsolatos zavar pedig a modern orvoslás elégtelenségének tünete. Az orvosok és a szakszemélyzet részéről nem ritka a felkészületlenségből fakadó hárítás.

Az epilepszia kezelése elsősorban gyógyszeres terápiát jelent. A farmakoterápia fő célja a minél hamarabbi és tartós rohammentes állapot elérése és fenntartása. Az epilepsziás betegek 70–80%-a jól reagál a gyógyszeres kezelésre, ezért lényeges a megfelelő farmakon kiválasztása a terápiás ajánlások alapján. 

A randomizált klinikai tanulmányok pozitív eredményei alapján rohamosan nő a nem K-vitamin-antagonista véralvadásgátó gyógyszerek használata a mindennapi klinikai gyakorlatban, ezzel párhuzamosan gyűlnek a "real world" tanulmányokból származó adatok, melyek megerősíthetik az RCT-kből származó bizonyítékokat a heterogén betegcsoportokban is.