Felújítják az orvosi rendelőt a Pest vármegyei Acsán, a beruházás a kivitelezési szakaszához érkezett, közölte a község polgármestere.
Felújították százharmincmillió forint uniós támogatásból az egészségcentrum épületét a Békés vármegyei Magyarbánhegyesen.
A Rehabilitációs Klinika igazgatója szerint a betegút nem ér véget a műtő ajtajában, sőt, még a rehabilitációs osztályokon sem.
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
Különleges autóra is lehet licitálni az Autistic Art Alapítvány aukcióján keddtől, a bevétellel az autizmussal élő fiatalokat és családjaikat segítik.
Uniós támogatással felújították és kibővítették az egészségházat Szegváron, közölte Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányza.
A vakok és a gyengénlátók számára a napi közlekedés sokkal nehezebb feladat, mint azoknak, akiknek jó a szemük, írja a Telex.
Átadták Magyarország első, autistáknak kialakított mintalakását és tudásközpontját a főváros XIII. kerületében kedden.
A világon az elsők között akadálymentesre cseréli a segélyhívókat a metróállomásokon és felvonókban a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien.
Felújították és akadálymentesítették az Orosházi Dr. László Elek Kórház szakrendelőjét 295 millió forint európai uniós támogatásból.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?