A digitális eszközök már kisgyermekkorban megjelennek a gyerekek életében, miközben a túlzott képernyőhasználat a testi-lelki egészségükre, figyelmükre és fejlődésükre is hatással lehet.
A szakmai zsűri döntése alapján három nyertes egyenként 5 millió forintos támogatásban, a közönségszavazás három győztese pedig fejenként 3 millió forintban részesül.
A Magyar Kórházszövetség idei kongresszusán átadták a szervezet elismeréseit a hazai egészségügy és kórházügy meghatározó szakembereinek, valamint a kiemelkedő szakmai és innovációs teljesítményt nyújtó tagkórházaknak.
Idén is elismerték azokat az egészségügyi intézményeket és kórházi osztályokat, amelyek példaértékűen képviselik a családbarát és emberközpontú szemléletet.
Részletes adatokat közölt a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról, hogy az előző kormány túlárazással szerezte be a lélegeztetőgépeket a koronavírus-járvány idején.