Három Nobel-díjas kutató csatlakozik a CMF tudományos testületéhez: Randy Schekman, Louis J. Ignarro és Donna Strickland.

A depresszió mára a világ második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegségévé vált, ám csak a páciensek töredéke jut adekvát ellátáshoz. Az innovatív gyógyszeres és agyi stimulációs terápiák mellett a korai beavatkozásokra, valamint az életmódon és reziliencián alapuló megelőzésre lenne szükség.

Az utóbbi években jelentősen megnőtt a szakirodalomban a myastheniás betegek életminőségére, a betegségteherre irányuló vizsgálatok, közlemények száma, melyekben rendre előtérbe kerül a betegséggel járó fáradékonyság kérdése is.

Egy fázis II. klinikai vizsgálatban a kísérleti hatóanyag jelentősen növelte a betegek egyéves túlélési esélyét a hasnyálmirigy duktális adenokarcinóma terápiájában.

Történelmi trendfordulót igazolnak a HUN-CANCER EPI kutatási program legújabb eredményei, amelyek egyben bizonyítják azt is, hogy a következetes egészségpolitikai beavatkozások már rövid és középtávon is képesek átírni a legrosszabb epidemiológiai prognózisokat is.

A pszilocibin gyors és klinikailag jelentős javulást idézhet elő, és alternatívát jelenthet azokban az esetekben, amikor a tünetek gyors csökkentése kiemelten fontos.

Átadták a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét hétfőn.

A szomatikus tünetek jelentette betegségterhet a sclerosis multiplexes betegek körében az átlagpopulációnál jóval gyakrabban előforduló depresszió tovább növeli.

A Parkinson-kór terápiájában használt dopaminerg szerek jelentős javulást hozhatnak, ám a lehetséges mellékhatások miatt alkalmazásuk körültekintést igényel. Amint arra az utóbbi évtizedek kutatásai rámutattak, az antiparkinson terápia pszichózis és hallucinózis mellett impulzuskontroll-zavart is eredményezhet, amire a mélyagyi stimuláció jelenthet megoldást.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség, mely évről-évre egyre nagyobb népegészségügyi és gazdasági terhet jelent a társadalmak számára. A betegségben számos motoros és nem-motoros tünet keveredik egymással, melyek jelentősen ronthatják a betegek és nem utolsósorban gondozóik életminőségét. A diagnózis mai napig elsődlegesen a motoros tünetek meglétén alapszik, habár bizonyos kiegészítő vizsgálatok a diagnosztikában segítségül lehetnek. A helyes diagnózis és a klinikai tünetek pontos ismerete az alapja a betegek megfelelő, hosszú távú és személyre szabott kezelésének.