Paradigmaváltás zajlik a gyógyszerfejlesztésben, állapították meg a szakemberek az Innovatív Gyógyszerek Kutatására Irányuló Nemzeti Technológiai Platform munkaértekezletén. A változásokat az indokolja, hogy az originális szerek kutatásának és fejlesztésének (K+F) költsége az elmúlt húsz év alatt a 13-szorosára emelkedett, az előállítás időtartama 8 évről 12-20 évre nőtt, s alacsony maradt az adott terápiás területen legjobban ajánlott gyógyszercsoport sikerrátája is. Húsz év óta abban sincs változás, hogy évente csupán 35 új eredeti gyógyszer kerül a piacra.

Gyilkos irónia, keserű, de igaz szavak. Dr. Iványi Tibornak a nyomorúságosan szegény afrikai államban már megvolt a helye egy missziós kórházban. Aztán maradt: megszervezte és immáron több mint tíz éve igazgatja a Józsefváros mélyén lévő Oltalom Karitatív Egyesület Oltalom Kórház és Háziorvosi Rendelőt. Vagyis, a hajléktalankórházat. Mintha Burundiban dolgozna.  Hogyan kezdődött „hajléktalankarrierje?”– 1991-ben talált meg a Szegényeket Támogató Alap, amikor még a Péterfy kórház intenzív osztályán dolgoztam. Az ő kérésükre kezdtem el önkéntesként rendelni a csepeli hajléktalanszállón, heti két-három alkalommal. Gyorsan kiderült, hogy ennél többre van szükség. Rengeteg volt a súlyos beteg, akiket papírok, lakcím hiányában, sehol sem fogadtak. Az Oltalomnál megszerveztük az állandó egészségügyi ambuláns ellátást, és ’92-től – kezdetben heti két alkalommal – fogadtuk a főváros nincstelenjeit. A rendelő mindig zsúfolásig telt. A legtöbben igen súlyos állapotban kerültek hozzánk. Néha egy-egy ulcus crurisos, vagy egész testet elborító pyoderma kezelése egy órát is igényelt. Tanulságos lehetett...– Hajmeresztő esetekkel találkoztunk. És nagyfokú lelketlenséggel is. Rengeteg kórházi ambuláns papírt őrzök. Íme egy – nem árulom el, melyik egészségügyi intézményből: „Vérző nodusos beteg. Otthonában napi kétszeri ülőfürdő és fuszerszegény diéta.” A hajléktalannál speciel a diéta megvalósult... Aztán egy másik traumatológiai ambuláns lap, korrekt módon kivizsgált, jól dokumentált betegről: „Diagnózis: fractura mallei l.s. Terápia: gipsz felhelyezése lehetetlen, mert a beteg hajléktalan.” Egyszer kaptunk két nappal az amputálás után olyan 45 éves férfit – ez hajléktalanoknál az amputált átlagos életkora –, akit a mentők az Oltalom kapujának támasztották, majd távoztak.

A hajléktalan mindenütt számkivetett Hullámpapír a földön, rajta ócska, koszos paplanba burkolózott, kivehetetlen nemű és korú emberek. Nejlonzacskónyi motyóval vagy anélkül, padokon, kapubejárókban, lépcsőkön kuporogva. És aluljárókban – a gyérebb forgalmúakban. Magyarország uniós tagsága óta a főváros vezetése különös gondot fordít Budapest imidzsére, így a látványosabb belvárosi aluljárók lakóit eleinte tapintatosan, a kitartóbbakat a noszogatás meggyőzőbb eszközeivel szoktatta le helyfoglalási igényéről a rendőrség. A nyomaték kedvéért a mai napig látni az átjárókban posztoló egyenruhásokat. Budapesten – becsült adatok alapján – mintegy 20 ezer hajléktalan él. A magyarországi fedél nélküliek nagyjából kétharmada. Az országszerte működő 7500 szálláshely nagy része is a fővárosban van – ám a hajléktalanok jó része – negatív tapasztalatai miatt – ódzkodik használatuktól. A nyolcadik kerületi Dankó utcában az Oltalom Karitatív Egyesület működteti Fűtött utcáját. Naponta 150-en, 200-an fordulnak meg itt. Azok is, akik más szállók intézményi korlátjait nem bírják elviselni. Kopott kőlapok, gumimatracok újsággal, keresztrejtvény az emeletes vaságy tetején. Nyugdíjas korú férfi érkezik, kezében a bejáratnál osztott kenyér és pohár tea. Néhány percig tanácstalanul ácsorog, majd lehuppan egy közeli matracra. Az éjjel-nappal nyitva tartó melegedőben ruha- és klórszag elegye kavarog, elöl óriási sakktábla, vagy negyvencentis bábukkal. „Matracok mezeje”, „A vaságy tere” – áll a lepattogzott mázú falon. Az alvót nem ébreszti fel sem a neonlámpa fénye, sem az állandó duruzsolás.