23 évesen szerzett világhírnevet a Vészhelyzettel, 53 évesen pedig ismét orvosi köpenyt öltött egy olyan sorozatban, amelynek már producere és írója is, közli a wmn.hu.
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.
Kérdezzen Ön is a Magyar Tudomány Ünnepén!
A kiadóigazgató torokszorítónak és élete egyik legnehezebb feladatának nevezte a feladatot, írja a Népszava.
Egy intenzív osztályon dolgozó orvosról szóló játékfilm gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet televíziós döntőbizottsága.
Számos fontos egészségügyi mutató alapján Magyarország le van maradva az uniós átlagtól – hangzott el az AIPM által rendezett konferencián.
A Belügyminisztérium a bérnővéri rendszer teljes megszüntetését tervezte, de az komoly fennakadásokkal járt volna, írja a 24.hu.
A 60. év című alkotást december 30-án 18 órától január 6-án éjfélig ingyenesen nézheti meg a közönség.
Jon Fosse norvég írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.