A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (RIROSZ) megalapításának 20. évfordulója alkalmából kilenc hazai szakember munkáját ismerte el az emlékdíjjal.
Miközben a klinikumban óriási előrelépést vont maga után a technológiai fejlődés, a hazai népegészségügyi rendszerről ugyanez már nem mondható el az intézményi struktúra folyamatos leépítése miatt.
Ausztriában és Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja. Olaszországban a halálos áldozatok száma túllépte a százezret. Nemzetközi kitekintés.
Szoktuk mondani, hogy a futballhoz és a politikához hazánkban mindenki ért. Harmadikként hozzátehetjük az egészségügyet is. Különösen most, amikor hirtelen megszaporodtak a virológiai, járványügyi hozzáértők az internetes felületeken, és amikor a nyilvánosság előtt megszólalók nem egyszer súlyos tévedéseit azonnal kiigazítja a hozzáértők és hozzá nem értők magabiztos kórusa.
Medical Online >> Rovatok >> tudomány >> táplálkozás
2010-11-02
A korábbi feltételezésekkel ellentétben a zöld tea nagy mennyiségben történő fogyasztása csak kis mértékben segít csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát - derült ki a Nemzeti Rákközpont jelentéséből.
Afrikában amerikai kutatóorvosok a félelmetes hírű ebolához hasonlóan vérzéses megbetegedést okozó, eddig négy halálos áldozatot követelő, rendkívül agresszív vírust azonosítottak.