Úgy tűnik, a szakdolgozók egy része már nemcsak a rendszerben, hanem a saját kamarájában is csalódott: alternatív közösségek szerveződnek, a közösségi médiában egyre hangosabb a kritika. Balogh Zoltánnal, a MESZK elnökével bizalmi válságról, a kamara mozgásteréről, érdekérvényesítő erejéről és a betegbiztonság határairól beszélgettünk.
A „Barátság a kórházakban, barátság a sportban” kampányhoz csatlakozó sportstúdiókban bárki részt vehet olyan órákon, amelyek bevételéből kórházban gyógyuló gyerekek részesülnek.
Megalakult a Katolikus Karitász mentőszolgálat, célja, hogy a segélyszervezet újabb területen tudjon gyors, szakszerű és hatékony segítséget nyújtani a bajba jutott emberek számára.
Nemcsak a legújabb uro-onkológiai határterületeket és a hazai integrációs törekvéseket vették górcső alá a minap III. Kék Golyó Palliatív Napon, hanem rávilágítottak arra is, hogy az életvégi tervezés és a tüneti terápia nem a gyógyítás feladása, hanem a legmagasabb szintű betegközpontú gondoskodás.
A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt. Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.