hirdetés

A kórházban rekedt csecsemők helyzetének rendezéséért

Megkezdi működését a kórházban rekedt csecsemők helyzetének rendezésére létrejövő szakmai testület, miután a kormány szerdán elfogadta az erről szóló rendelkezést, közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium, jelezve: a tárca vezetésével működő testület a jövő héten tartja első hivatalos ülését, de az előkészítő munka már hónapok óta tart.

A testület feladata a többi között az egészségügyi, gyermekvédelmi és szociális terület munkájának összehangolása, és annak feltárása, mi akadályozza, hogy a gyermekek mielőbb családba vagy megfelelő gondozási helyre kerüljenek. A szervezet feladata még a konkrét szakmai megoldások kidolgozása is, munkájában az érintett minisztériumok, országos intézmények és szakmai szervezetek mellett tíz civil szervezet képviselője is részt vesz.

Az első ülés egyik legfontosabb napirendi pontjaként a minisztérium az országos kórházi gyermekvédő önkéntes program szakmai feltételeit meghatározó ajánlás elfogadását nevezte meg. A javaslat meghatározza, hogy milyen feltételek mellett mehetnek be a kórházakba a civil szervezet által felkészített önkéntesek, ha a szervezet és az adott egészségügyi intézmény között megkötik az együttműködési megállapodást. A közlemény szerint az ezzel kapcsolatos szakmai munkák, ágazati egyeztetések már gyakorlatilag lezárultak, mivel az ajánlás több ágazatot érintő szabályozást tartalmaz. A csecsemők helyzetének rendezésére létrejövő testület évente legalább négyszer fog ülésezni, emellett nyomon követi az országos helyzetet és javaslatokat tesz a szükséges intézkedésekre.

Egy online államtitkársági felmérésen a megkérdezett kórházi dolgozók az önkéntes programok biztonságos működtetésének alapfeltételeként a szigorú egészségügyi és pszichológiai alkalmassági szűrést, valamint az erkölcsi bizonyítvány meglétét jelölték meg. Fontosnak tartják még, hogy az önkéntesek száma és jelenléte rugalmasan igazodjon az osztályok és a gyermekek tényleges szükségleteihez, írták.

Az összegzés szerint a felmérést kitöltő munkavállalók elengedhetetlennek tartják a titoktartási kötelezettség rögzítését, a kórházhigiénés és fertőtlenítési oktatást, valamint az önkéntesek feladatainak és kompetenciahatárainak egyértelmű meghatározását, különösen az egészségügyi és ápolási tevékenységek kizárását. A programok hosszú távú, kiszámítható működéséhez emellett szükségesnek látják a kijelölt koordinátorok jelenlétét és egy állandó, alacsony fluktuációjú önkéntesi közösség kialakítását.

Kitértek arra is, hogy befejeződött a Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter által elrendelt, a kórházban rekedt, gyermekvédelmi intézkedés által érintett csecsemők és kisgyermekek ügyének soron kívüli célvizsgálata. A minisztérium december elejére várható összegző jelentésében átfogó képet kíván adni a csecsemők helyzetéről, a gyámhatósági jogalkalmazási gyakorlatról, az egyes eljárásokban felmerülő szakmai és szervezeti tapasztalatokról, valamint a gyermekek mielőbbi, családban történő nevelkedését, nevelőszülői elhelyezését, illetve örökbefogadását elősegítő vagy akadályozó jogi, szakmai és szervezeti körülményekről.

A minisztérium közölte: az Országgyűlés kedden fogadta el azt a módosító csomagot, amelynek részeként a gyámhatósági eljárások hatékonyabbak lehetnek, miközben a gyermekvédelem számára biztosított 9,5 milliárd forint krízispénzügyi csomagból 1,5 milliárd forint jut közvetlenül a kórházban rekedt gyerekek helyzetének rendezésére. Ebből új munkatársak felvétele, megelőző programok és krízisférőhely-bővítés kezdődik azokban a megyékben, ahol a legsúlyosabb a helyzet.

A tájékoztatás szerint a Kórházi Gyermekvédő Önkéntes Programban a tárca által kijelölt képző szervezet (várhatóan novemberben) felkészítő képzést hirdet civil szervezetek leendő trénereinek és szakmai vezetőinek, hogy megfelelő szakmai színvonalú országos képzői hálózat jöhessen létre. A képzésben végzett szakemberek fogják irányítani a programba belépő önkéntesek felkészítését, emellett támogatják módszertani elköteleződésüket, valamint felkészítik őket a kórházi és gyermekvédelmi környezetben felmerülő speciális kihívások kezelésére.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...