Az MTA Lendület Programjának támogatásával 2022-ben immár második kutatócsoportját alapító Biró Péter is részt vett annak a szoftvernek a fejlesztésében, amely elnyerte az Európai Kutató- és Technológiai Szervezetek Szövetségének innovációs díját.
A programok fejlődésére utal, hogy az első ezer átültetés 30 év alatt, míg az utolsó ezer eset kevesebb, mint 2,5 év alatt történt.
Magyarországon 2024-ben is emelkedett az elhunyt és élő szervdonorok, és ennek nyomán a szervtranszplantációk száma.
Mérhető társadalmi és nemzetgazdasági előnyöket kínál a szervátültetettek sikeres reintegrációja, amihez keretrendszer kialakítására van szükség.
Bármikor megtörténhet az első átültetés a magyar élődonoros vesecsere programban – mondta az InfoRádióban az OVSZ transzplantációs igazgatója.
Tavaly több donáció, több vese-, máj- és szívátültetés történt Magyarországon, mint a megelőző évben.
Magyarország tíz éve csatlakozott teljes jogú tagként az Eurotransplanthoz, amely a legnagyobb európai szervcsere szervezet.
Míg Magyarországon 2019-ben 180 donorból ültethettek át szerveket, addig 2022-ben már csak 122-ből – írja a Népszava.
Egy új törvényjavaslat szerint Massachusetts államban az elítéltek csökkenthetik büntetésüket, ha szervet vagy csontvelőt adományoznak.
Tavaly 369 szervátültetést végeztek Magyarországon a négy egyetemi városban működő hét szervtranszplantációs központban.