hirdetés
2025. május. 30., péntek - Janka, Zsanett.
hirdetés

Rákényszerítették a használhatatlan programot a védőnőkre

Július 1-jétől már minden területi védőnőnek kötelező az állami rendszert használni munkája adminisztrálására, írja a 444 nyomán a Weborvos.

Csakhogy a 444-nek nyilatkozó védőnők szerint az a jelenlegi formájában használhatatlan: a program alapvető hiányosságai kockáztatják a gyerekek egészségét és növelik az adminisztrációs terheket. Olyan komoly adatvédelmi aggályok is felmerültek a program használatával kapcsolatban, amelyek a védőnők alapvető tevékenységét veszélyeztetik. Pedig eddig is voltak piaci alapon kifejlesztett, kifejezetten jól működő rendszerek, de ezeket ma már tilos használni, írja a lap.

Az egységes védőnői rendszer bevezetésének már többször nekifutott a kormány 2013 óta, de az első próbálkozások annyira rosszul sikerültek, hogy majd egy évtizedig szó sem lehetett az eleinte EVIR (Egységes Védőnői Informatikai Rendszer) néven futó szisztéma bevezetéséről. Azóta teljesen új alapokra helyezték az uniós támogatásból megvalósuló fejlesztést, más cégek vágtak bele az immár VOIR-nak (Védőnői Országos Információs Rendszer) nevezett program létrehozásába – de az továbbra is inkább nehezíti a munkát. Mintegy féltucat védőnővel beszéltek az ország különböző részeiről, közülük többen évek óta részt vesznek a VOIR tesztelésében.

Azzal, hogy a VOIR működése nem megfelelő, az OKFŐ-ben is tisztában voltak, korábban ezért nem is erőltették annak használatát forrásaik szerint. Ez az utóbbi időben megváltozott. Az OKFŐ magyarázata szerint ennek oka egyszerűen az, hogy kilenc év elteltével megszüntessék a „jogszabályba ütköző helyzetet”, hiszen az már 2017 óta kötelezővé tette az egységes rendszert.

(forrás: 444.hu, WebOrvos)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!