hirdetés

Új műtéti technika szívelégtelen betegeknek

Az országban először a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján alkalmaztak a hagyományos pacemaker-kezelés mellett, azzal kombinálva egy olyan új műtéti technikát, amellyel szívelégtelen betegeknek tudnak hosszú távon segíteni.

Az eljárás lényege, hogy a normál ingerületvezető rendszer direkt ingerlésével egészítik ki az eddigi, ún. reszinkronizációs kezelést. Ez a módszer sok olyan betegüknél bizonyult sikeresnek, akik a régebbi beavatkozásra rosszul reagáltak.

A pécsi szakemberek eredményeire a főképp kardiológiai profilú, berlini székhelyű európai nagyvállalat, a Biotronik is felfigyelt, és magas színvonalú munkájuk elismeréseként, 2025 óta képzési központként működik együtt velük, Magyarországon egyelőre egyedüli partnerként. Népszerű kurzusaikra szerte a világból érkeznek szakorvosok. 

A szív rendelkezik egy saját elektromos vezetékrendszerrel, aminek az a feladata, hogy nagyon gyorsan, az összes területre elvigye az elektromos ingert, ami biztosítja a szív szinkronban történő összehúzódását. Ez teszi lehetővé a bal kamra számára azt, hogy megfelelő mennyiségű vért pumpáljon a szükséges szervekbe. Ha ez a vezetékrendszer vagy az ingert biztosító szövet károsodik,  akkor pacemakert ültetünk be a beteg megfelelő szívműködésének biztosítására. A régi, hagyományos sebészeti módszer alapján a pacemaker-elektródát vénásan a jobb kamra valamely pontjára helyezzük be, ami által az ingerület terjedése megtörténik ugyan, ám csak jelentős késéssel, akadályozva ezzel a szinkronban történő összehúzódásokat. Ha egy betegnek éveken át így működik a szíve, akkor egy idő után veszíteni fog az erejéből és szívelégtelenség léphet fel. Rosszabbak a kilátások, ha a szív már eleve károsodott. Ez az új technika segít abban - a szív elektromos hálózatának a feltérképezése után -, hogy az elektródával közvetlenül a vezetőrendszert ingereljük, kiküszöbölve ezzel a késleltetett ingerületterjedést” - nyilatkozta dr. Kónyi Attila, a PTE KK Szívgyógyászati Klinikájának egyetemi docense, a pacemaker munkacsoport és a pécsi program vezetője.

Mint mondta, több anatómiai ponton lehet ingerelni a szívet: az ún. His-kötegben, ami a pitvar-kamrai csomóból ered és a pitvarokból a kamrákba továbbítja az ingerületet, valamint lehet lejjebb, az ún. bal Tawara-szárban, ami a pitvar-kamrai csomóból a kamraizomzathoz továbbítja az impulzusokat. Ők utóbbit alkalmazzák, mert ez technikailag egyszerűbb és kevesebb szövődménnyel jár.

További részletek a PTE Általános Orvostudományi Kar oldalán

(forrás: Pécsi Tudományegyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés