hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés

Sikeres volt az ország első robotsebészeti epeműtéte az SE-n

Jól van az a 68 éves nőbeteg, akin az országban először végeztek Da Vinci robotsebészeti eszköz segítségével epehólyag eltávolítást.

Még egy év sem telt el azóta, hogy 2021 augusztusában a Semmelweis Egyetemre érkezett két napos bemutatkozásra a Da Vinci Xi robotsebészeti műszer, amelyet akkor még I. Sz. Sebészeti (mai nevén: Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai) Klinikán próbálhattak ki az egyetemi munkatársai és hallgatói. Kilenc hónappal később pedig munkába állt a klinikán az egyetem immár saját műszere, amellyel május 24-én hajtották végre az első műtétet, melyet másnap további két robotvezérelt operáció követett.  Az első beteg a beavatkozást követő második napon már el is hagyhatta a klinikát, jól van. 

„Amíg az emberi csukló mozgásterjedelme korlátozott, addig a Da Vinci rendszer képes akár 520 fokban is mozgatni a robotkarjait, ezáltal olyan helyre is eljut, és olyan apró mozdulatokra is képes, amelyet sem egy nyitott műtét során szabad kézzel, sem laparoszkóppal a sebész nem tudna precízen kivitelezni” – magyarázza az első operációkat végző professzor, Szijártó Attila. A Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika igazgatója ismerteti, a rendszer három fő részből áll: magával a beteggel a négy karral rendelkező robotkar érintkezik, az orvos pedig nem a beteg mellett áll, hanem a sebészi konzolnál ülve tart kapcsolatot a robottal, melyet pedálokkal és joystick-hez hasonló karokkal irányít. A technológia segítségével a sebész három dimenzióban és minimum tízszeres nagyításban látja a műtéti területet. A Da Vinci rendszer harmadik pillére az úgynevezett torony, melynek segítségével  az orvostanhallgatók, vagy azok a kollégák is megtekinthetik a robotkarok mozgását, akik szeretnék elsajátítani az új eljárást, továbbá a torony tartalmazza azokat a fontos műszereket is, amelyek a műtét biztonságáért felelnek és például a vérzést csillapítják.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A jövőben komplex onkológai megbetegedéseket tudunk majd sebészileg gyógyítani ezzel a készülékkel. A robotvezérelt technológiát ahhoz tudnám hasonlítani, amikor valaki már tud autót vezetni, aztán megtanul repülőt is irányítani, és ezzel új dimenziók nyílnak meg előtte 3D-ben – szemlélteti a professzor.

A klinikán az új rendszert évente mintegy négyszáz alkalommal használják majd a jövőben az általános sebészeti műtétek mellett, nőgyógyászati-, urológiai, fül-orr-gégészeti beavatkozásokban is NEAK finanszírozott formában. A program részeként egyelőre tíz sebész szerez jártasságot a robotsebészeti műtétek elvégzésére, ám mivel az oktatában is jelentős szerepet kap a Da Vinci, a jövő sebészeti már ezen sajátíthatják majd el az új technológiát – írja beszámolójában az egyetem portálja.

(forrás: Semmelweis Egyetem )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés