Párbeszéd az onkológiai ellátásról
Mennyi idő alatt jut diagnózishoz egy rákos beteg? Mennyi idő telik el a diagnózistól a terápia megkezdéséig? Mennyit költünk modern terápiás készítményekre, és milyen lehetőségeink vannak a rákhalálozás csökkentésére? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel azon a konferencián, amelyet Párbeszéd az onkológiai ellátásról címmel az Orvostovábbképző Szemlét kiadó Professional Publishing Hungary Kiadó szervezett május 6-án, Budapesten.
Azt, hogy párbeszédre szükség van a klinikusok, a finanszírozók, az ipar és a döntéshozók között, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elhangzott: miközben PET-CT-hez viszonylag könnyen hozzájuthatnak a rászorulók, a diagnózishoz alapvizsgálatnak számító CT-re és MR-re jelentős a várakozás; a többi közt ez is oka, hogy tüdőrák esetén akár két hónap is eltelik, mire diagnosztizálják és kezelni kezdik hazánkban a tüdőrákot. Érdemes lenne ezért átgondolni, miből mennyire van szükség, és a zárt kasszán belül a szükséges helyre átcsoportosítani a forrásokat. Erre egyébként a biztosító nyitott – jelezte a kerekasztal beszélgetés során Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) Ártámogatási Főosztályának vezetője, nem sokkal azt követően, hogy Forrai Gábor, a Honvédkórház radiológiai osztályának vezető főorvosa közölte: Magyarországon az egy lakosra jutó CT-készülékek száma az OECD-országok átlagának egyharmadát, MR esetén a negyedét nem éri el. A meglévő nagyon kevés készülék kihasználtságát is jelentősen korlátozza az intézményi teljesítményvolumen-korlát, a gépek fejlesztésére, cseréjére, amortizációjára az OEP-finanszírozás nem biztosít forrást, a helyileg elérhető anyagi keretek pedig nagyon korlátozottak. Mindennek a teljes betegellátás látja kárát. Lengyel Zsolt, a Pozitron-Diagnosztika Kft. orvosigazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy nőtt ugyan a finanszírozott PET-CT esetszám, jelenleg 16300 körüli vizsgálatot finanszíroz a biztosító négy centrumban, ám év eleje óta már mintegy 500 időarányos elmaradás gyűlt össze, és a kevesebb kérés rendszerszintű problémát jelez. Erre vonatkozóan Kasik Dávid, az OEP Általános Finanszírozási Főosztályának osztályvezetője bemutatta, hogy felismerve a fenti problémát, többletkapacitás-befogadási eljárás keretében idén eddig 3 új CT-t és 4 új MR-t fogadtak be – többletforrások bevonásával. Reményeik szerint az új befogadásoknak köszönhetően a betegek hamarabb férhetnek majd hozzá a szükséges diagnosztikai vizsgálatokhoz, amely kiemelten fontos, mind a betegség diagnózisának felállításában, mind pedig a betegség előrehaladásának nyomon követésében.
De nem jobb a helyzet az onkológiai ellátásban ugyancsak nélkülözhetetlen patológia területén sem. A létszámhiány, a magánszolgáltatók megjelenése és esetenként a nem megfelelő színvonalú szolgáltatás oda vezet, hogy az onkológusoknak gyakran kell úgynevezett második véleményt kérniük – hangzott el a konferencián. A helyzetre reflektálva a Semmelweis Egyetem II. Számú Patológiai Intézetét képviselő prof. dr. Kulka Janina elmondta, jó lenne, ha a kormányzat arra is biztosítana forrást, hogy a patológiai osztályok részt vehessenek külső minőségbiztosításban, mert sok helyütt ezt ma a pénzhiány miatt nem teszik. Ugyancsak a pénzhiány a gond az onkológiák által kért vizsgálatok egy részénél: mivel a betegek érdekében a teljesítményvolumen-korlát túllépését követően sem utasítanak vissza molekuláris vizsgálatot, ez a molekuláris patológiai szolgáltatók eladósodásához vezet. Mint hallhattuk, a prof. dr. Bodoky György vezette, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centruma éppen most kötött szerződést a Semmelweis Egyetem II. Számú Patológiai Intézetével, melynek értelmében az ő kórházuk fizeti a vizsgálatokat az egyetemnek – ugyancsak az OEP-től érkező bevételből. Kasik Dávid később kiemelte, hogy a fekvőbeteg-ellátásra finanszírozott díj magában foglalja a szükséges patológiai vizsgálatokat is, így ez fedezetet nyújthat a vizsgálatok elvégzéséhez.
Bodoky professzor szerint érthetetlen, miért nem finanszírozzák a PET-CT-vel történő primér tumorkeresést. Bidló Judit válasza szerint egyes nagyértékű gyógyszerek alkalmazásához szükséges diagnosztikai vizsgálatok esetében megoldás lehet, ha a gyógyszergyártó is részt vállal a diagnosztika finanszírozásában. Tapasztalatai szerint a gyógyszercégek 90 százalékának van hajlandósága arra, hogy finanszírozza a beteg diagnózisához szükséges képalkotó eljárást is – ha biztos benne, hogy később az ő szerével kezelik majd a beteget…de mindig felmerül a kérdés, hogy ki fizesse a negatív eredményt hozó vizsgálatot?
Mint elhangzott, részletesen szabályozni kellene a betegek azon jogát, hogy az egészségügyi törvény értelmében joguk van második szakvéleményhez. Rendezetlen ugyanis a jogi helyzet és a felelősségvállalás kérdése, és sok helyen gondot okoz a nagy paksamétákkal érkezők leleteinek átnézése, amire sem idő, sem finanszírozás nem akad…
A konferencia során részletes megbetegedési és halálozási adatok és a kezelési lehetőségek ismertetése mellett több szakterület képviselője is a megfelelő szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet. Kovács Gábor, az Országos Pulmonológiai Intézet főigazgatója például jelezte, bár a dohányzás a korábbi 38-ról 29 százalékra csökkent Magyarországon, ahhoz, hogy ez mérhető javulást hozzon az adatokban is, legalább 10 évnek kell eltelnie. A tüdőrákosok egyötödét még mindig szűréssel fedezik fel. Akár szűrést követően, akár más okból készült tüdőrák gyanúját keltő mellkas röntgen lelet esetén CT-re kell küldeni a beteget. Ezt követően kerül sor általában a beteg eszközös vizsgálataira, biopsziás mintavételre, patológiai leletezésre. A CT esetében hosszú a várólista, így akár két hónap is eltelhet a gyanútól a diagnózisig. Kitörési pont lehet a molekuláris diagnosztika, de ennek finanszírozási háttere rendezetlen, azonban folynak a háttérmunkák a terület mihamarabbi rendezése érdekében az EMMI – OEP – GYEMSZI és az illetékes szakmai tagozatok bevonásával – jelezte az OEP. Kovács Gábor kiemelte, hogy új szűrési technikát kell találni, s átrendezni a kutatásokban a forrásokat.
Bodoky György szerint az elmúlt húsz év egyik legnagyobb mulasztása, hogy a számos pilot-projekt ellenére mindmáig nincs népesség-szintű vastag- és végbélszűrés Magyarországon. Mint mondta, továbbra is fenntartja, hogy erre a célra az 50 év felett 10 évente elvégzett kolonoszkópos szűrés lenne a legjobb és legköltséghatékonyabb megoldás, amit a magas kockázatúaknál ötévente széklet-DNS-vizsgálattal kellene kiegészíteni, ám a semminél minden jobb: kezdjünk el bármit, amit következetesen végig tudunk vinni az ország teherbíró képességének függvényében, mert bármelyik csökkenti a halálozást!
Mint jelezte, az egy főre eső daganatellenes kezelésekre fordított kiadásokban az utolsók között kullogunk, miközben a colorektális rákok esetében az utóbbi időszakban például megnégyszerezték a túlélést. Összességében körülbelül 40 százalék a rákos betegek öt éves túlélése, ez azonban csak becslés, mert a Rákregiszter nem képes túlélési adatot produkálni, pedig a klinikusoknak látniuk kellene, mi a hatékony kezelés. Az egészségügynek szerinte az eddigi nyúl helyett a tigris szerepét kellene felvennie, s harcolnia a forrásbővülésért, így a magánforrások, az egyének által közvetlenül megvásárolt szolgáltatások lehetőségéért is.
Az OEP egyébként évente mintegy 160 milliárd forintot fizet ki az E-Alap természetbeni kiadásaiból a daganatos megbetegedésekhez kapcsolódó költségekre. Ennek legnagyobb részét, mintegy 68,5 milliárd forintot tavaly a fekvőbeteg-ellátásban finanszíroztak. 45,5 milliárd jutott ártámogatásra, 21,3 milliárd tételes gyógyszerekre, s más költségek mellett mintegy 9 millárdot költöttek el a járóbeteg-ellátásban – ismertette Kasik Dávid finanszírozási osztályvezető. Az adatokból létszik az is, hogy a TOP 15 BNO-kód viszi el a rosszindulatú megbetegedésekre jutó aktív fekvőbeteg szakellátási kiadások 80 százalékát.
S hogy mi lehet ma a helyzet az onkológiai ellátásban a betegek szempontjából? Erre Vokó Zoltán, az ELTE egyetemi docense adott becslést a Syreon Kutató Intézetnek az OEP adatbázisa alapján elkészített kutatását ismertetve. Eszerint a diagnózistól a kezelés megkezdéséig eltelt idő körülbelül egy hónap. Emlőrák esetén a betegek ötéves túlélésének valószínűsége 75 százalék, prosztataráknál ez 62,1 százalék, a vastag- és végbélrákok esetében 41,3, míg tüdőrák esetén 17,1 százalék. Az első kezelés megkezdésétől a tüdőrákosok fele él 11 hónapnál tovább. Ugyanez a szám colorektális rákoknál 40 hónap, prosztatarák esetén 85, emlőrák esetén pedig több, mint a vizsgált 108 hónap. Vokó szerint az OEP finanszírozási adatbázisa alapján becsült túlélési adatok jól összhangban vannak a Rákregiszterből korábban közölt eredményekkel, s jól használhatóak a diagnózistól a terápiáig eltelt idő vagy a költségek becslésére is. Mint az előadásra adott reakciókból kiderült, a kutatásban alkalmazott becslésre azért volt szükség, mert – mint arra a Semmelweis Egyetem II. Számú Patológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, prof. dr. Tímár József figyelmeztetett – az OEP ma nem regisztrálja a patológiai diagnózist, pedig ennek kellene szerepelnie a klinikai helyett, amint az rendelkezésre áll. Vokó Zoltán szerint a vizsgálat korlátai ellenére lehet hiteles becsléseket adni; továbblépést jelentene, ha az OEP adataihoz javulna a hozzáférés, és egyre több kutató használná azokat. Ennek egyik formája lehetne a KSH gyakorlatához hasonlóan kutatószoba biztosítása.
