Orvosi műhibák

„A magára hagyott, az információk hiányában döntésre képtelen beteg valós kiszolgáltatottságot él át a kezelése alatt; feszült lesz és elégedetlen" – magyarázza Matkó Ida, a Szószóló Alapítvány elnöke. Majd gyorsan hozzáteszi: a konfliktusok nagy része elkerülhető lenne, ha a beteg kérdezhetne, és megfelelő válaszokat kapna. Tudomásul kell venni - így Matkó -, hogy a kórházak, amelyek manapság már valóságos egészséggyárak, veszélyes üzemként működnek, ahol bizony előfordulhatnak hibák és tévedések. Ilyenkor általában a műhibákra gondol mindenki, pedig sokszor betegbiztonsági gondokról van szó, a kórházban beszerzett fertőzésről, sebekről, ellátási félreértésekről.
 
Nem véletlen, hogy az 1997-es egészségügyi törvényben már kodifikálták a betegjogokat: ezt akkor meglehetősen nagy ellenállás fogadta a szakma részéről, voltak, akik az orvosok elleni támadásként fogták fel. Az alapítványi elnök szerint azt kellene megérteni és elfogadni, hogy e jogok megfogalmazása azért vált szükségessé, hogy a beteget ne érhesse további egészségkárosodás, hogy minden páciens valós helyzete tudatában dönthessen, s így működhessen együtt az orvossal. Biztonságos feltételeket kell teremteni a gyógyítás és a gyógyulás érdekében csakúgy, mint az egyéb veszélyt rejtő helyeken, hiszen például a repülő is csak azután szállhat fel, miután minden műszert ellenőriztek és rendben találtak. "Ennek a műtőben is így kellene történnie: a betegről minden adatot – kórelőzmény, laborleletek, gyógyszerelési státusz – ismernie kell az operációt végző csapatnak – e nélkül el sem lehetne kezdeni egy beavatkozást, és annak is természetesnek kellene lennie, hogy a műtőben lévő ellenőrző eszközök mindig hibátlanul működjenek. Ráadásul, ha pontosan és kialakult menetrend szerint dolgozik egy műtő személyzete, nem fordulhat elő, hogy egészséges végtagot operálnak meg vagy éppen elcserélik a beteget” – hívja fel a figyelmet Matkó doktornő, aki aneszteziológusként maga is részese a kórházi történéseknek. „Amennyiben egy ellenőrző lista alapján a műtéteket követően számba veszik, hogy minden korábban használt eszköz megvan-e, elkerülhetők a betegben felejtett ollókról, szikékről, törlőkendőkről szóló történetek és persze az ebből adódó esetleges műhibaperek is. A biztonságos módszert már kitalálták, ezt már csak átvenni és alkalmazni kellene a betegek érdekében.

Hibák, melyek sosem derülnek ki

A beteg biztonsága, az orvos biztonsága is, sokan belátták ezt, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenki belső kényszerként éli meg, hogy foglalkozzon a betegével, aki sokszor kérdezni sem mer, és teljesen természetes folyamatnak hisz – mondjuk – egy műtét után kialakult lázas állapotot. De a felfekvés kialakulása is kórházi kezelési hiba, mert ha megfelelően forgatnák a beteget, nem keletkeznének sebek a testén. A hibakezelés kultúrálatlanságának tekinthető, hogy akkor sem közlik a beteggel vagy a hozzátartozóival, hogy hiba történt, amikor már megtörtént a baj. A doktornő szerint az ellátási hibák többsége soha nem derül ki. „Valójában, ha egy 2–300 ágyas kórházban sok hiba történik, az inkább a rendszer, mintsem egy-egy ember vétségének tekinthető." Matkó szerint nagy hiányosság, hogy sehol nincs leírva, mi az egészségügyi ellátási minimum, amihez egy-egy betegség kezelésével kapcsolatban a kórháznak tartania kell magát. A páciensnek fogalma sincs arról, milyen ellátás jár neki - például kórházban töltött napok, konzílium, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz – és mi az, ami már nem tartozik az ellátási minimum körébe. A beteg sokszor postacsomagként bolyong az ellátás különböző szintjein, legtöbbször minden indok nélkül. „Az is elfogadhatatlan – konkrét esetről beszélek -, hogy egy 65 év feletti agyvérzéses betegtől az ellátó intézet megvonja a gyógyszereit a kora miatt, és csak akkor szedheti a tablettáit, ha maga szerzi be.”

A betegnek tájékozottan kell döntenie az egészségét, testi épségét érintő kérdésekben, de a tényeket a kezelőorvosától - nem az ápolási igazgatótól vagy éppen a nővértől - szükséges megkapnia. Az orvosok a jog szintjén pontosan tudják, hogy milyen fontos a betegtájékoztatás, a gyakorlatban ez mégsem úgy valósul meg, ahogy optimális lenne. Pedig a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a műhibaperek nagy része elkerülhető, ha jól működik az orvos és a beteg közti kommunikáció.   

A klasszikus esetként számon tartott szegedi betegcsere sem történt volna meg, ha a beteg és az őt operáló orvos a beavatkozás előtt beszélget egymással. Ahogy Jakab Tibor, a pécsi orvoskar orvosetikusa mondja, nem a betegszállítót kell felelősségre vonni azért, amiben ő a legkevésbé hibás. „Ha az operatőr tájékoztatja a betegét a műtétről, informálja arról, mi fog történni vele és mire számíthat, bizonyára észrevette volna, hogy nem az az ember fekszik a műtőasztalon, akivel az operáció előtt találkozott” – idézi fel a nagy visszhangot kiváltó műhiba történetét a szakértő.

Persze, az orvos is ember, aki tévedhet, rosszul dönthet, erkölcsileg azonban egészen másként ítélhető meg az az eset, ami pillanatnyi oda nem figyelésből következik be, mint az, amit az orvos trehánysága idéz elő. „Olyan is előfordul, hogy az orvos – anyagi haszon reményében – akkor is elvégez egy beavatkozást, elkezd egy kezelést, ha pontosan tudja, már semmilyen javulást nem érhet el ezzel a betegénél. Ebben az esetben ráadásul ki sem derül, hogy hibás kezelés zajlott, hiszen a látszat éppen az ellenkezőjét mutatja. Bár mind a három esetben műhibáról beszélünk, de azt gondolom, pontosan érzékelhető, mi a különbség közöttük”- véli Jakab doktor.

Arról nem lehet pontos adatokat tudni, hány műhibaper zajlik évente Magyarországon, mert sem a biztosítók, sem a bírósági statisztikák nem adnak számszerű tájékoztatást. Az azonban érezhető - és az ügyvédek tapasztalata is ez -, hogy növekszik az eljárások száma. A kártérítési igény és a peren kívüli egyezség is több, bár ez utóbbi még manapság is meglehetősen ritka.

Vannak azonban egyértelmű esetek, amikor a kórház is elismeri a hibáját és megegyezik a beteggel. Az orvosetikus annak a negyvenes évei közepén járó hölgynek a történetét említi, aki banális térdműtétre jelentkezett a kórházban. Egy friss diplomás, tapasztalattal még nem rendelkező altatóorvos végezte az érzéstelenítést – ezzel a kórház megsértette a szabályzatot –, aki több sikertelen kísérlet után sem tudta beszúrni a gerincbe az injekciót. Végül egy tapasztalt aneszteziológus végezte el az altatást, ám az egyik szúrás következtében a beteg egészséges lába lebénult, aki kártérítésként – peren kívül – 3 és félmillió forintot kapott.

Máger Judit, medizona.hu