Nem mindegy, hogy relatív vagy ideiglenes az ellenjavallat

A legkiszolgáltatottabbak kerülhetnek hátrányba a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) új protézisvárólista-protokollja miatt – ez annak a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) az értékelése a nagy vihart kavart friss iránymutatásról.

Több fejlemény is történt, ami nem növelte a protokollt megalkotó Szakmai Kollégium és az Egészségügyért Felelős Államtitkárság hitelét az új szabályozás melletti kiállásban. Az egyik ilyen az a fiaskó volt, amely során Bálint Lehel, a protokoll kidolgozásában ugyancsak résztvevő ortopéd szakorvos egy azóta törölt Facebook-posztban saját magánrendelését reklámozta.

A nagy port kavart poszt még az egészségügyi államtitkárnál, Takács Péternél is kiverte a biztosítékot, aki azt írta: „Ha Bálint Lehelről bebizonyosodik, hogy valóban tőle származik a bejegyzés, úgy az volt az utolsó napja a tagozat tagjaként”.

Bálint Lehel esetétől függetlenül, de arra jól rímelő módon Kincses Gyula, a MOK korábbi elnöke szerdán este az ATV-n a várólisták kényszerű rövidítése mellett a hálapénz – egyébként nagyrészt a MOK közbenjárására történt – megszüntetésével összefüggésben beszélt a magánegészségügyi szektor előretöréséről:  

Ott van probléma, hogy a magyar egészségügynek volt egy nagyon szűk szegmense, akik nagy intézmények műtétes szakmájának vezetői, akiknél ez a béremelés nem kompenzálta azt a jövedelemvesztést, amit a hálapénz elvesztése jelentett. Úgy látjuk, hogy ez a réteg nem elsősorban a hálapénz mindenféle trükkös visszaszerzésével próbál előre menekülni, hanem a magánegészségügyben oldja meg azt a különbséget, ami a jövedelmében keletkezett– magyarázta Kincses.

A később a témában megszólaló Bálint Lehel arról is beszélt, hogy ”az ő leírásukban” (tehát vélhetően a kollégium által leadott tervezetben) nem „ideiglenes,” hanem relatív kontraindikáció szerepelt  a protokollban 35-40 feletti testtömegindexszel rendelkező betegekre vonatkozóan. Ennek a különbségnek a jelentőségét nem sokkal később a MOK állásfoglalása hangsúlyozta ki:

„A „relatív” ellenjavallt olyan egészségügyi állapotot vagy egyéb körülményt  jelöl, amely fokozott kockázatot jelent ugyan, de nem zárja ki automatikusan a beavatkozást. Döntését az orvosi team a beteg személyére szabottan, számos szempontot mérlegelő értékelés alapján hozza meg. Ezzel szemben az „ideiglenes” ellenjavallat merev, automatizált kizárást jelent: a beteg ugyan a várólistán marad, de a műtéthez nem juthat hozzá, amíg az ideiglenes ok el nem hárul – függetlenül annak mértékétől vagy a beteg általános állapotától.”

Tehát míg a szakmai Kollégium anyagaiban Bálint Lehel szerint a mérlegelést megengedő „relatív” szócska szerepelt, a végleges protokollba és a minisztériumi reakciókba már az „ideiglenes került – ezt erősíti meg a Heti Napló riportja is, amelyben Szendrői Miklós ugyancsak a relatív kontraindikáció fogalmát használja, és érvelését is annak szellemében adja elő. A MOK szerint ez akár szerkesztési vagy kommunikációs hiba, akár szándékos fogalomcsere történt, mindkét eset súlyos gyakorlati következményekkel bír, amelyért a felelősség a döntéshozókat terheli.

A kamara szerint a protokoll végső szövege szerinti gyakorlat sérti a betegek egyenlő esélyekhez való jogát, különösen azokét, akik társadalmi vagy egészségi okokból eleve hátrányos helyzetben vannak.

Képzeljünk csak el valakit, akinek mozgásszervei problémákkal kell vigyáznia a súlyára, s hogy mindehhez milyen ellátást, segítséget kap az államtól, nem utolsó sorban pedig a – tb-t egész felnőtt életében fizető – illető jövedelmi helyzetén is múlik, hogy milyen kezeléseket és étrendet tud megfizetni.

A műtétekből kizárt betegek körébe tartozik az autizmussal élő emberek egy része is, akik az egészségügyi ellátás során képtelenek az együttműködésre. Ugyancsak a Heti Napló riportjában szólal meg Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének az elnöke, aki kerek-perec kijelentette, hogy az autizmusban érintett gyermekek és felnőttek nagy része nem fér hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Példaként a fogászati ellátás említette: súlyos autizmussal élő embereknél a legtöbb esetben csak altatásban tudják elvégezni a beavatkozásokat, ez a lehetőség állami finanszírozásban azonban nem elérhető, így a család vagy százezreket fizet azért, hogy a gyermeküknek betömjék a fogait, vagy marad a foghúzás.

Akár a várólisták radikális és kegyetlen rövidítéséről, akár már régóta működő orvosi gyakorlatok „csokorba szedéséről” van szó, mindkét esetben felmerül a kérdés: mit tesz az állam azért, hogy az orvosoknak eleve ne kelljen mérlegelnie és műtétekből való kizárásról szóló, súlyos döntéseket meghoznia, azaz hogy eleve kevesebb túlsúlyos, nehéz szociális helyzetben levő vagy kooperációra képtelen beteg forduljon meg a rendelőkben. Nehéz jobban summázni a helyzetet, mint ahogyan Kővári Edit is tette a fent idézett riportban:

„Egyszerűbb azt mondani, hogy nem műtjük meg azokat, akik túlsúlyosak vagy együttműködésre képtelenek, mintsem megfelelően segítsük őket abban, hogy műtétre alkalmasak legyenek.”

A teljes összeállítást a Mérce közli.