Kinek nincs itt szüksége orvosra?
Beregsurányban egy alapítvány orvoscsapata látja el a háborús menekülteket. A Népszava helyszíni riportja.
(...) Két páciens között arról beszélgetünk, hogy kiből lesz háborús menekülteknél önkéntes ügyeletet vállaló orvos. Spányik András és csapata az előző nagy menekült-hullám idején is a déli határok mentén dolgozott. Azt mondja: a legfontosabb a gyors reakció, az átlagosnál kicsit rugalmasabb, nyitottabb személyiség.
A MedSpot-os kollégái közül többeknek van pszichoterápiás végzettsége és számos pszichiáter is dolgozik a csapatban. Ez azért sem árt, mert aki a háború elől menekül, annak nem vethető a szemére, ha mentálisan instabillá, zavarttá válik a viselkedése. De sok a pszichiátria beteg is. Nekik gyakran a rendszeresen szedett gyógyszereiket kell valamilyen módon pótolni. Arra a kérdésre, hogy miként szűrik ki közülük a gyógyszerfüggőket, a zavaros helyzetet kihasználni akarókat, azt válaszolja: ha valaki most ezt attól éli túl, hogy bekap néhány Xanaxot, akkor kapja meg. Majd lesz ideje leszokni Franciaországban, vagy ott, ahová éppen most tart. – Ettől még nem osztogatjuk a kemény szereket, az a dolgunk: segítsük, hogy a holnapot is megérje, tovább tudjon menni a céljáig – mondja.
A rendelővel szemben a beregsurányi művelődési otthon színházterme teli ágyakkal. A terem közepén egy idős férfi a legfeltűnőbb: hosszú ideje ül mozdulatlanul egy széken. Csak néz maga elé. Ebből a katatón állapotból nem zökkenti ki sem az ugráló gyerekek zsivaja, sem a körötte cserélődő, helyüket keresők, vagy szendvicsüket majszolók netán hangosan hazatelefonáló emberek. Néhány méterrel távolabbról figyeli őt felesége, és közös lányuk. A fiatal nő karján kétéves fia. Az idősebb asszony éppen azt meséli, hogy a nagyapát a kórházból menekítették, miután az oroszok lebombázták az intézményt. Amikor azt kérdezzük, nem volna-e szüksége a férfinak ellátásra, az asszony egykedvűen csak legyint: nézzen körül, kinek nincs itt szüksége orvosra?
Danó Anna riportját ITT olvashatja
