Kínai történet a malária legyőzéséről
A malária leghatásosabb gyógyszerének eredete sokáig rejtély volt. Ideje megismernünk a kínai Tu Youyou asszony nevét, aki ősi kínai írásokban lelte meg a betegség legyőzésének módját.
Negyven évvel ezelőtt a kommunista Kína egy titkos katonai projektje vezetett el a modern orvostudomány egyik legjelentősebb gyógyszerfelfedezéséhez. Az artemisinin még ma is a malária legjobb ellenszere, és milliók köszönhetik neki az életüket. Felfedezésének körülményei és felfedezője azonban egészen a legutóbbi időkig ismeretlenek voltak.
„2005-ben egy sanghaji találkozón voltam, ahol ott volt valamennyi maláriával foglalkozó kínai szakember, és megkérdeztem tőlük, hogy ki fedezte fel az artemisinint” – meséli dr. Louis Miller, az NIH rockville-i (Maryland) maláriakutatója. „Megdöbbentett, hogy senki se tudta.”
Dr. Miller és NIH-beli kollégája, dr. Su megkerestek minden dokumentumot ezzel kapcsolatban, köztük leveleket, a kutatók noteszeit is, és arra jutottak, hogy az érdem elsősorban Tu Youyou farmakológusé. Két hónapja az idős kutatónőt Lasker-díjjal, az USA legjelentősebb orvosi díjával tüntették ki.
A most 80 éves Youyou asszony – aki ma is vezet egy laboratóriumot Pekingben – elmondta a New Scientist újságírójának a gyógyszer történetét. A maláriaellenes gyógyszer kutatására annak idején, amikor háború dúlt Észak- és Dél-Vietnám között, és több katona halt meg maláriában, mint az ellenség fegyvereitől, maga Mao Ce-tung adott ki titkos parancsot.
A projekt neve 523 volt, mivel 1967 május 23-án kezdődött.
Több éven át tudósok százai próbáltak ki sok ezer szintetikus szert, de hiába, és arról is tudomásuk volt, hogy az USA hasonló programja sem járt sikerrel. (A malária fő gyógyszere akkoriban a chloroquin volt, azonban a paraziták erre gyorsan rezisztenssé váltak.)
A szintetikus szerek hatástalansága miatt az érdeklődés a tradicionális kínai gyógymódok felé fordult. A kormány felkérte a Hagyományos Kínai Orvoslás Akadémiáját, hogy rendeljen ki egy kutatót a növényi szerek tanulmányozására. Az akadémia választása Youyou asszonyra esett. „Akkorra már több mint 240.000 anyagot teszteltek az USA-ban és Kínában, de teljesen eredménytelenül” – mondta.
Először Dél-Kínába küldték, hogy saját szemével figyelhesse meg a malária lefolyását. Mint most elmesélte, sok olyan gyereket látott, akik a betegség utolsó stádiumában voltak, és ezek a gyerekek nagyon hamar meghaltak. Ezután ő és három asszisztense több mint 2000, az akadémia könyvtárában fellelhető készítmény receptjét vizsgálták meg, köztük 380 növényi kivonatot, amelyeket egereken teszteltek. Az egyik kivonatról végre kiderült, hogy csökkenti a paraziták számát a vérben. Ez az édes üröm (Artemisia annua) extraktuma volt, egy olyan növényé, amely nagy számban fordul elő mindenütt Kínában, és amelyet az „intermittáló láz” kezelésére ajánlottak a régiek – mint tudjuk, ez a fajta láz fémjelzi a maláriát.
További teszteket végeztek az édes ürömmel, de az, megdöbbenésükre és csalódásukra, mintha elvesztette volna a hatását. Ekkor Youyou asszony újra elolvasta a több mint 1600 éve írt receptet, és a pontos utasítás úgy szólt, hogy vízbe kell áztatni egy csokor édes ürmöt és utána meg kell inni a folyadékot.
Azaz, a kivonat elkészítésének módja – amelynek része volt az üröm felforralása is – lehet felelős azért, hogy tönkrement az aktív hatóanyag.
Újabb extraktumot készítettek, de ezúttal étert használtak oldószerül, amely már 35 °C-on felforr. Amikor ezt egereken és majmokon kipróbálták, 100 százalékban hatásosnak találták. „Meggyógyítottuk a gyógyszerrezisztens maláriát. Nagyon izgatottak voltunk” – emlékszik vissza Youyou asszony.
Még mindig kérdés volt azonban, hogy emberekben is hatásos lesz-e a szer és hogy biztonságos-e.
Az első ember, aki kipróbálta a kivonatot, maga Youyou volt. Miután semmilyen káros mellékhatást nem tapasztalt, elkezdte a klinikai kísérleteket olyan munkásokon, akik erdőben dolgozva fertőződtek meg maláriával. A siker teljes volt: lázuk 30 órán belül elmúlt, és a paraziták eltűntek a vérükből.
A kutatás eredményét csak 1977-ben, a kulturális forradalom lezajlása után publikálták. Mivel az akkori Kínában az egyénnek nem volt jelentősége, csak a közösségnek, a szerző – szokás szerint – anonim volt. Ilyen közegben szocializálódva az ember szerénnyé válik; Youyou asszony még ma is csak annyit mond: „Megtettük, ami a kötelességünk volt annak fejében, hogy az országunk taníttatott minket.”
