hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Javult az áttétes melanómások túlélése

Lényegesen meghosszabbodott az áttétes melanómás betegek túlélési esélye Magyarországon. Az elmúlt években ugyanis több új terápiás és kezelési lehetőséget vezettek be hazánkban – mondja dr. Holló Péter, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója.

A melanóma az emberi szervezetben előforduló egyik legsúlyosabb daganattípus, ami előrehaladott állapotban, rövid időn belül akár halált is okozhat. A bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága, ezen belül a melanóma előfordulása az utóbbi tizenöt évben csaknem megduplázódott. A Semmelweis Egyetem Bőr, – Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján a tavalyi évben az új esetek száma meghaladta a háromszázat – mondta dr. Holló Péter a semmelweis.hu-nak. A klinika igazgatója hozzátette, a jelentkezők száma folyamatosan növekszik, minden évben egyre több új beteget látnak el. A melanóma vagy melanóma gyanús elváltozásokat a lehető leggyorsabban műtéti úton eltávolítják, a szükséges kezelésekről a szövettani eredmény után döntenek. További vizsgálatokkal pedig az is megállapítható, hogy a daganat okozott-e már áttéteket.

A rendszeres, évente elvégzett szűrővizsgálattal a már korai stádiumban felismert betegség nagyobb eséllyel gyógyítható, így a rákmegelőző állapotból szakszerű kezeléssel nem alakul ki bőrrák. Az alapos önvizsgálat szintén elengedhetetlen része a megelőzésnek. Amennyiben egy új elváltozás jelenik meg a bőrön vagy egy régi anyajegy alakja, formája, színe megváltozik, ebben az esetben azonnal orvoshoz kell fordulni – hívja fel a figyelmet dr. Holló Péter.

A legagresszívebb bőrdaganattípus kialakulásában több örökletes tényező is szerepet játszik, hiszen főként a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegyük van, vagy a melanóma korábban előfordult már a családjukban. A genetikai tényezők mellett azonban a környezeti hatások is meghatározóak, hiszen a káros UV-sugárzás, a többszöri leégések száma összefüggést mutat azzal, hogy kinél alakul ki a betegség – mutat rá a szakember. Kiemeli: az immunrendszer állapota is nagyon fontos, szervezetünk legyengült védekezőrendszere számos betegségre hajlamosíthat, így a melanóma kialakulásával is összefügg. 

Magas UV-sugárzás esetén kerüljük a direkt napfényt 11-15 óra között! Használjunk magas faktorszámú fényvédő készítményeket! Gyermekek és felnőttek is viseljenek sapkát és bőrfelszínt takaró ruházatot, illetve napszemüveget! Ezekkel a megelőző intézkedésekkel csökkenthető a rosszindulatú bőrelváltozások előfordulása.

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés