Hogyan csináljunk olimpiai bajnokot? (1.)
Egy századmásodperc. Ennyi lehet a különbség egy olyan sportoló között, aki most országát képviseli az olimpián, és egy másik között, aki otthon maradt. A dobogós helyezést elérők és a „futottak még” sportolók között még kisebb lehet a különbség. Sokaknak életük fő célja az olimpián való részvétel, és bármit megtennének érte. Már 1896 óta, amikor a modern olimpiák elkezdődtek, heves érdeklődés kísér minden olyan kutatást, amely akár a legkisebb előnnyel kecsegteti a versenyzőket. A színfalak mögött minden élsportolóval pszichológusok, fiziológusok, mérnökök, biológusok és dietetikusok hada foglalkozik. Hogy mit tesznek, az jól őrzött titok: az érmek kiosztásáig senki sem tudja, hogy sikeresek voltak-e. Lehet azonban néhány megalapozott sejtésünk arról, hogy mit is csinálnak.
Nem tűnik jó ötletnek megszüntetni a véráramlást egy olyan ember karjában, aki szívinfarktuson esett át – a véráramlás hiánya általában sejtpusztuláshoz vezet. Ennek ellenére 2010-ben kardiológusok egy csoportja azt fedezte fel, hogy ez a manipuláció csökkenti a szív károsodását. Ez az eredmény felkeltette Dick Thijssen, a liverpooli John Moores Egyetem sport- és munkaegészségügyi kutatójának figyelmét – írja a New Scientist.
Az eredeti vizsgálat során a szívinfarktust követő 12 órán belül a betegek egyik felkarjára egy felfújható mandzsettát helyeztek. Ezután a kardiológusok Hans Bøtker, a dániai Aarhus-i Egyetemi Kórház munkatársának vezetésével felfújták a mandzsettát és 5 percig így tartották, majd 5 percre leeresztették. Ezt a manővert összesen négyszer ismételték meg. Eredményeik szerint az így kezelt emberekben kisebb szívterület halt el, mint a kezelés nélkül maradtakban.
„Ha ennek a módszernek ilyen jelentős hatása van a szívkárosodásra, akkor – gondolta Thijssen – hasznos lehet a sportolók számára is. E sejtés igazolása végett Thijssen és kollégái kipróbálták ezt a technikát – amelyet iszkémiás prekondicionálásnak (IPC) neveztek el – 15 olyan egészséges személyen, akik rendszeres, mérsékelt fokú testgyakorlást folytattak. Minden önkéntest arra kértek, hogy IPC, illetve a szokásos bemelegítés után 5 km-t biciklizzenek olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudnak. Az IPC hatása látványos volt: utána a kísérleti személyek 30 másodperccel rövidebb idő alatt teljesítették a távot, mint a szokásos bemelegítést követően.
Hasonló hatása volt az IPC-nek az élsportolókra is. Amikor az angol rögbiválogatott tagjait kérték meg a biciklizésre, az IPC hatására 1 százalékkal nőtt a sebességük és kevésbé fáradtak el. Thijssen hamarosan publikálni akarja az eredményeket, amelyeket megerősítenek a Torontói Egyetem munkatársainak kutatásai is, amelyeket Emilie Jean-St-Michel vezetett. Ők élsportoló úszókon próbálták ki az IPC alkalmazását, és azt találták, hogy a 100 méteres távot IPC után 0,7 másodperccel gyorsabban úszták le a személyek. Ez nem csekélység, ha arra gondolunk, hogy a 2008-as pekingi olimpián az arany-, ezüst- és bronzérmes úszónők között a 100 méteres gyorsúszás során 0,3 másodpercnél kisebb volt a különbség.
Az IPC hatásmechanizmusa ismeretlen. Úgy vélik, hogy az IPC valamilyen védő faktor felszabadulását váltja ki a szervezetben, de senki sem tudja, mi lehet ez. És még ha rá is jönnének a kutatók, hogy milyen módon tartja életben az IPC a szív sejtjeit szívinfarktus után, a teljesítményfokozó hatás mechanizmusa lehet, hogy egészen más – mondja Thijssen.
Phil Glasgow, az Észak-Írországi Sport Intézet munkatársa, aki olimpikonokkal dolgozik együtt, azt állítja, hogy jó néhány sportoló próbálkozik már most is az IPC-vel.
