Hazánkban elenyésző az élődonorok száma

A donorszervek krónikus hiánya világméretűvé nőtte ki magát, hiszen a  rendelkezésre álló szervek száma és az átültetés iránti igény közötti eltérés folyamatosan nő. Európában jelenleg mintegy 50 ezer beteg vár megfelelő donorra, ugyanakkor az elmúlt esztendőben jóval kevesebb szervátültetést végeztek, mint amennyire szükség lett volna.

Európában az átültetések harminc százaléka, az Egyesült Államokban több mint a fele, nálunk viszont mindössze nyolc százaléka élődonoros. A hiányt és az európai országok mögötti  elmaradásunkat csak abban az esetben lehetne pótolni, ha egyre több lenne az élődonorok száma. Magyarországon jelenleg a 6000 veseelégtelenségben szenvedő beteg közül csaknem ezren várnak átültetésre. Az átlagos várakozási idő 2,5 év. Tavaly közel 300-an kaptak új vesét.

Annak érdekében, hogy a jövőben egyre több beteget lehessen megmenteni, növelni  lehessen a gyógyulásuk esélyeit a Magyar Transzplantációs Társaság az élődonoros veseátültetések számának növelését szorgalmazza. Ebben oroszlánrésze van  a nefrológus szakorvosoknak, a dialízisközpontok dolgozóinak, akiknek – Szenohradszky Pál, a Társaság elnöke, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinika főorvosának álláspontja szerint – nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a felvilágosító munkára.

A szervet felajánlók félnek a beavatkozástól, félnek az esetleges egészségügyi következményektől, nincsenek tisztában a lehetőségekkel, nem ismerik a donáció folyamatát. A laikusok körében még nem vált köztudottá, hogy hiányzó veséjüket – páros szerv lévén – nem csak elhunytaktól, hanem élő rokonaiktól, egymással szoros érzelmi kapcsolatban állóktól is megkaphatják, természetesen megfelelő kivizsgálás és etikai bizottsági meghallgatás után. A donáció sok családban mind a mai napig tabu témának számít, nem szívesen beszélnek róla, talán ez is a magyarázata annak, hogy éves szinten a több mint 300 vesetranszplantáció közül csak mintegy 15 esetében élnek ezzel a lehetőséggel. Elsősorban a szülők azok, akik vállalják a donor szerepét gyermekeik gyógyulása érdekében.

A másik sarkalatos pont az egészségügyben dolgozók hozzáállása. Ha belegondolunk – tette hozzá a Társaság elnöke – van hazánkban százötven kórház, ezek közül több mint száz alkalmas lenne donorjelentésre, ennek ellenére  legfeljebb 60–70 intézmény él ezzel a lehetőséggel.  Mivel nincs megfelelő kontroll, nincs megfelelő számonkérés, ezért sok szakorvos nem fektet kellő hangsúlyt a transzplantáció kérdésére. Így sok, életet jelentő szerv vész el a kórházak alacsony együttműködési készsége miatt. Éppen ezért az egészségügyi dolgozók körében sokkal  pontosabb iránymutatásra lenne szükség e bonyolult és érzékeny kérdéskör kezelése érdekében. 

Nemzetközi statisztikák szerint a vesére várók 6–10 százaléka meghal a műtét előtt, a művesekezelésre járó betegek közül minden tizedik vár új szervre.  Nemzetközi eredmények azt mutatják, hogy sokkal jobbak az olyan betegek életkilátásai, akik még a művesekezelés előtt  kapnak új vesét – mondotta az elnök, aki szerint  a betegek nem kapnak elég információt a beavatkozásról és a lehetőségekről, pedig az élődonoros transzplantációval nagyon jók a gyógyulási esélyek. A műtéten átesett beteg újra aktív és szabad életet élhet, egészséges társaihoz hasonlóan normális életvitelt folytathat. 

A Magyar Transzplantációs Társaság elnökének a véleménye szerint, az sem elhanyagolható  tény, hogy mennyibe kerül egy veseátültetés, illetve egy művesekezelés.

Egy vesetranszplantáció 4,2 millió forintba kerül, míg egy  művesekezelés évi költsége eléri a 4,5 millió forintot. Számoljunk – tette hozzá a professzor – az éves kezelés  a szerv átültetésével  kiváltható, a kilökődés elleni gyógyszerek 700 ezer–1 millió forintos évi költsége sem éri el  a folyamatos dialíziskezelésre fordítandó összeget. Nem beszélve arról, hogy egy középkorú veseátültetett beteg például átlagosan kétszer tovább él, mint a művesén kezelt páciensek, ráadásul a társadalomnak, ha az előbbi adatokat nézzük tizedébe kerül a műtét, mint a tartós dialízis.

Ha az emberek gondolkodásmódja megváltozik, ha az élődonoros átültetéssel kapcsolatosan megfelelő információkkal látják el őket, akkor bizonyára megnő a transzplantációk száma. Műtéti kapacitás van, nincs sem pénzügyi sem jogi akadály, mindössze jobban kellene figyelnünk családunkra és környezetünkre. Adjunk esélyt a rászorultaknak, hogy az élet meghosszabbodjon a számukra, illetve minőségibb életet élhessenek – fejezte be gondolatait a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke.

Forrás: A Magyar Transzplantációs Társaság sajtóközleménye