Farmakokinetikus interakciók

A gyógyszer útja a szervezetben két fázisra bontható. A farmakológiai szakasz az alkalmazás, a szétesés és az oldódás, a farmakokinetikus szakasz a felszívódással indul, a metabolizációval folytatódik, és a kiválasztással fejeződik be. A gyomorban történik a gyógyszer elbontása és a hatóanyag oldása, de a felszívódásban e szerv már kevesebb szerepet játszik. Egyrészt a kis felszívódási terület (0,2 m²), másrészt a nyákkal borított felület és a kedvezőtlen pH érték befolyásolja kedvezőtlenül a folyamatot. A vékonybél működése, a bélbolyhok jelentette sokkal nagyobb felszívódási felület miatt (100–200 m²), csupán a gyomorürülés sebességétől függ. A gyomorürülésben a kapszula formátum jelenthet akadályt, mivel a pylorus a 2 mm-nél nagyobb darabot (a saválló kapszulák és drazsék ilyenek) csak a teljes kiürülés után „engedi át” a nyombélbe, ahol a hatóanyag „felszabadulása”, majd felszívódása történik. Ezért terjedt el az újonnan kibocsátott gyógyszereknél a „pellet” forma alkalmazása, melyek legnagyobb átmérője 1,5 mm. Vannak ajánlások, melyek szerint a saválló gyógyszerdrazsék étkezés előtt 1 órával történő bevétele ajánlott, hogy a hatás (pl. fejfájás csillapítására alkalmazott gyógyszer esetén) ne órák múlva alakuljon ki. A rendszeresen szedett gyógyszerek esetén olyan szer alkalmazása javasolt, melynek csúcshatása nem azonnal, hanem fokozatosan alakul ki, ennek megfelelően a hatékonyság időtartama is megnyúlik („retard-effektus”) . Ennek persze feltétele, hogy a tele gyomor is csupán lassítsa a hatás kialakulását, ne pedig túl hosszan elnyújtsa.

A hatás kialakulását és/illetve tartamát nemcsak az étel minősége, mennyisége, hanem a párhuzamosan szedett egyéb gyógyszerekkel kialakuló interakció is befolyásolja. Érdekes megállapítás az antikoaguláns (warfarin) kezelés vonatkozásában, hogy az eddig hangoztatott K-vitaminban dús táplálkozás (zöldségben, gyümölcsben gazdag étrend) a hatékonyságot nem befolyásolja annyira, hogy annak terápiás következménye lenne. A sztatinok közül a szimvasztatin, lovasztatin, és atorvasztatin lebontásának gátlása okozhat emelkedett szérumszintet, ennek következtében leírtak rhabdomyolysist. A fluvasztatin és a pravasztatin ilyen mellékhatása nem ismert. A metformin és szulfonilurea készítmények egyéni hatékonyságváltozása ismert, ezért ezt figyelembe véve kell beállítani őket.

Az immunszupresszív szerek nefrotoxicitása ismert, ezért csak fokozott ellenőrzés mellett alkalmazhatók. A pszichofarmakonok emelkedett vérszint mellett mozgáskoordinációs problémát okoznak, erre külön figyelmet kell szentelni. Némelyik  antiaritmiás szer a QT-idő megnyúlását okozza, következménye kamrafibrilláció is lehet. Az antikonvulzívumok sok mellékhatást okozhatnak, lassú lebontásuk önmagában okozhat görcskészség fokozódást.

Végül az antibiotikumok étkezés előtt, közben vagy után történő bevétele állandó vitát vált ki. A penicillinnek az egy időben történő étkezés hatására 50 százalékkal csökken felszívódása. Ugyanakkor az amoxicillin – lipofil tulajdonsága miatt is – ilyen tulajdonsággal nem rendelkezik. A kinolonok és tetraciklinek a magnéziummal, a káliummal és vassal, sőt az alumíniumtartalmú savcsökkentőkkel is nehezen felszívódó komplexet képeznek. Együtt adásuk rontja a hatásfokukat. A mindennapi gyakorlatban a tej és tejtermékek, sőt az ételízesítők és más kiegészítő adalékok (vitamin és ásványi anyag készítmények) szintén okozhatnak hasonló interakciót. Ezért a gyógyszeradagolásnál, és/illetve azok hatásának értékelésénél ezeket a már ismert problémákat mindig figyelembe kell venni. Az antibiotikum kezelésnél esetleg a kevésbé érzékeny készítmények (pl. ofloxacin, levofloxacin, doxycyclin, minocyclin) használandók elsősorban a kinolon és a tetraciklin csoportból. Persze vannak készítmények, melyek az étkezés közben vagy közvetlen utána történt bevétel esetén sokkal jobban szívódnak föl (egyes cefalosporin készítmények), ezeket tehát így érdemes alkalmazni.

Dr. Hidas György, Medicus Universalis