Bodoky: Későn érkeznek a betegek

– Ön szerint hol lehetne a limit, mondjuk hány millió forintot érhet meg egy évnyi túlélés?

– Ezt az egészségügyi közgazdászok dolga megmondani. Mint orvos azt mondom, hogy az összes gyógyszerre szükségünk van, minden betegnek mindent meg akarok adni, amivel segíthetek rajta. Nem a társadalomnak tartozom elszámolással, hanem a betegemnek. De elfogadom egy objektív, szakmailag felkészült közgazdász véleményét arról, hogy nem mindenkinek jut minden, mert a magyar társadalomnak csak ennyire futja.

– A hétköznapokban azért öné a döntés. Hogyan teszi? Mindenkibe önti a gyógyszert, akkor is ha tudja: értelmetlen, mert közel a vég, se javulás, se egyéb pozitív hatás nem várható?

– Ez nem fekete vagy fehér. Például az immunterápiák a betegek 10-12 százalékának hosszútávú túlélést hoznak. (Az immunterápia a szervezet természetes védekezőképességét használja ki.) Ám ezen gyógyszerek esetében nem lehet megmondani előre, kinek hatásos és kinek nem. Százból csak 10-12 betegnél működik, a többi meghal ugyanúgy, mintha nem kapta volna. Onkológusként azt mondanám, adjuk mindenkinek ezt a gyógyszert, a közgazdász erre viszont azt mondja, nem fizethetünk sok millió forintot akkor, ha csak egy a tíz arányban hatékony. A gyakorlatban minden olyan terápiát megpróbálok a betegeknél ami elérhető, azaz finanszírozott. Véleményem szerint a jelen magyar onkológiai ellátásban európai színvonalú az innovatív gyógyszerek elérhetősége. Soha nem ajánlok olyan terápiát, amiért fizetnie kellene, de ha a beteg megkérdezi, akkor természetesen elmondom ezeket a lehetőségeket is. Nem könnyű egy kétségbeesett betegnek megmondani, hogy már annyira rossz az állapota, hogy már egyik szer sem segíthet rajta. Ha az onkológus nem tudja meggyógyítani a betegét, akkor az a dolga, hogy a halálához vezető utat minél méltóságteljesebbé tegye.

– Mindig megmondja a betegeinek, hogy mi vár rájuk?

– Igyekszem. A betegnek pont annyit kell elmondani, amennyit tudni akar, de semmiképp sem azt, amit hallani szeretne, vagyis hogy biztosan meggyógyul. Hazudni nem szabad. Mindig elmondom, hogy halálos betegségben szenved, amire nincs végleges gyógymód. Amikor valakivel találkozom, már nagyjából azt is tudom, hogy meddig fog még élni, de mindig hagyok reményt arra, hogy hosszan tartó betegséggé szelídülhet a folyamat. Nagyon figyelek, hogy ezekben a beszélgetésekben egyetlen olyan szó se hagyja el a számat, ami utólag hazugságnak tűnhet. A rák olyan betegség, amikor az embernek több beszélgetésre van szüksége a saját állapota megértésére. Az első alkalom, maga a diagnózis közlése. Ez olyan stresszt jelent, hogy amellett a további információk töredéke sem jut el a páciens tudatáig. Ilyenkor azzal válunk el, hogy menjen haza, gondolja át, írja le a kérdéseit, és a következő alkalommal már ezeken megyünk végig. A második beszélgetés már jóval hasznosabb. Nagyon fontos megérezni, hogy ki, mennyit akar tudni a betegségéről, nem tukmálhatok olyasmit, amiről valaki nem akar tudni, úgy kell tiszteletben tartani a hárítását, hogy azért érezze, előbb-utóbb lesz egy pillanat, amikor szembesülni kell a tényekkel.

A teljes beszélgetést a Népszava portálján olvashatja.