Az orvosi hivatás ma is a betegség leküzdéséről, az életmentésről szól
Az orvos nem ölhet címmel a Népszava tette közzé Weltner János sebész véleményét az életvégi döntésekről és az eutanáziáról.
Az orvosi hivatás és szellemiség ma is a betegség leküzdéséről, az életmentésről, az egészséges élet meghosszabbításáról szól. A halál okozása ezzel ellentétes, az orvosi hivatástól teljesen idegen. Az orvosnak fel kell ismernie, ha egy halálhoz vezető betegség gyógyítása sikertelen, reménytelen vagy lehetetlen, és hogy ilyen esetben a nyilvánvalóan hatástalan gyógyeljárások alkalmazása nemcsak szakszerűtlen, de embertelen, betegellenes és így etikátlan is.
Ilyen esetekben az orvos akkor jár el helyesen, ha mindezt megbeszéli a betegével, és a beteg fájdalmát, testi és lelki szenvedéseit az erre alkalmas és rendelkezésre álló gyógyszerekkel és más módszerekkel csillapítja. Ezek a betegség lefolyását nem lassítják. Napjainkban ilyen esetekben a hospice ellátás képes a legtöbbet nyújtani.
A betegek egy része azonban nem szeretné a halálhoz vezető hosszabb-rövidebb utat végigjárni, sem egyedül, sem szakszerű támogatással. Azt szeretné, ha szakszerűen halálba segítenék. Méltányolható kérés, ha elfogadjuk, hogy nem egy isten, hanem az ember önmaga rendelkezhet a testéről, a lelkéről, az életéről és – igen – a haláláról is.
A bökkenő az, hogy bár a modern társadalom a testről, lélekről való önrendelkezést elfogadja, de a halállal kapcsolatos döntés országonként eltérően lehetséges. Ami az eljárásokban közös, hogy mindent előkészítenek ahhoz, hogy az öngyilkosjelölt megindíthassa annak az oldatnak a befecskendezését, ami véget vet az életének és ezzel vélt vagy valós, testi és/vagy lelki szenvedésének.
A kérdés az, hogy milyen szükségszerű feladatai vannak ebben az orvosnak és a szakasszisztensnek.
