Gyógyítás
Az influenza elleni védőoltás csökkenti az antibiotikumok túlzott használatát

A kanadai Ontario tartományban még 2000-ben vezették be az általános védőoltás programot, amely ingyenesen biztosít influenzavakcinát mindenkinek, aki már betöltötte a hat hónapos kort. A környező tartományok azonban továbbra is csak a magas kockázatú csoportokat célozzák meg és biztosítják számukra a szükséges vakcinákhoz való hozzáférést.
A kutatók az influenzával kapcsolatos légúti fertőzések antibiotikumos kezelését előíró orvosi receptek arányának változását vizsgálták meg az ontariói egészségügyi program bevezetése előtt és után, majd ezeket az adatokat összevetették a környező tartományok statisztikáival. Az egészségügyi kezdeményezés hatására Ontarióban 64 százalékkal csökkent az antibiotikum használatot előíró orvosi receptek aránya a környező területekhez képest. Ráadásul az influenzához kapcsolódó halálesetek száma 39 százalékkal esett vissza, sőt az influenza miatti kórházba kerülések száma, a sürgősségi eljárások és az orvosi rendelőben tett látogatások aránya is átlagosan 52 százalékkal csökkent.
Az influenzás és a felső légúti megbetegedések kezelése jelentős számban jár antibiotikum szedésével, annak ellenére, hogy ezek a gyógyszerek nem hatásosak az olyan vírusokkal szemben, mint például az influenza. Így az antibiotikumok túlzott használata, illetve az azoknak ellenálló baktériumok fejlődése továbbra is súlyos közegészségügyi problémát jelent.
MTI