Általában csak tüzet oltunk

Évtizedek óta halljuk, hogy a kardiovaszkuláris betegségek jelentik a fő halálokot Magyarországon. Változik, változhat-e ez a statisztika a közeljövőben?

Nemcsak Magyarországon, de a világ legtöbb országában is a szív- és érrendszeri betegségek vezetik a halálozási rangsort. Ennek számos oka van, de úgy gondolom, hogy legelső helyen a 21. századi ember életmódját kell megemlítenem. A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, az állandó pszichés stressz, a dohányzás mind olyan faktorok, amelyek rombolják ereink egészségét. Ugyanakkor számos előrelépés volt megfigyelhető a vaszkuláris medicina területén. Nemcsak a rizikófaktorok elleni küzdelemben, de az atherothrombosis és a vénás thromboemboliás betegségek kezelésében is átütő erejű és rendkívül hatékony gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelési lehetőségeket fedeztek fel az elmúlt évtizedekben. Nyilvánvaló azonban, hogy ezek a lehetőségek csak akkor segíthetnek, ha alkalmazzák őket. Ehhez szükség van az egészségügyben dolgozók, az egészségügyet irányítók és természetesen a betegek együttműködésére.

Mi az orvosok szerepe a prevencióban?

A prevenció Magyarországon véleményem szerint még nagyon gyerekcipőben jár. Általában az az érzésem, hogy tüzet oltunk: akut események súlyos következményeit akarjuk elkerülni több-kevesebb sikerrel, és nem az akut esemény létrejöttét. Nagyon fontos volna ebből a szempontból a rizikó felmérése a ránk bízott betegek esetében. És persze az is elengedhetetlen, hogy a társadalom egészségügyi kultúrája is sokat fejlődjön: az egészségügyi ismeretek rendkívül hiányosak a hazai lakosság széles köreiben. Az ismeretek hiánya a téveszmék elterjedését okozzák, amely súlyos gátja a hatékony prevenciós kezelésnek. Itt például a statinterápiával kapcsolatos súlyosan téves, ugyanakkor a világhálón futótűzként terjedő téveszmékre gondolok, amely sok esetben eltéríti a betegeket a megfelelő és hatékony kezeléstől. Emiatt nagyon fontosnak gondolom a betegedukációt.

Nem titok, hogy kardiológusként is elsősorban az érbetegségekkel foglalkozom. A szív- és érrendszeri betegségeken belül ezt a területet mindig mostohán kezelték. Az elmúlt évtizedekben kiderült, hogy az alsó végtagi érszűkületben szenvedő betegek mortalitása legalább olyan rossz, mint a coronariabetegeké. Ráadásul az amputáción átesetteké – amint ezt hazai vizsgálatunk még nem publikált eredményei mutatják – rosszabb, mint az akut myocardialis infarctuson átesetteké. De a vénás oldalon sem jobb a helyzet. A vénás tromboembólia a 3. leggyakoribb kardiovaszkuláris betegség, mely jelentős morbiditási és mortalitási terhet ró a hazai egészségügyre. Mindezek miatt úgy gondoltam, érdemes ezt a témát fókuszba helyezni.

Mennyire érdekli a téma a fiatal orvosokat? Mit tesz a szakma a fiatalok megtartására, milyen perspektívát tud nekik mutatni?

Úgy gondolom, hogy aki az orvosi pályát választja, alapvetően azért teszi, mert segíteni akar embertársain. Hazánkban vitathatatlanul a szív- és érrendszeri betegségek jelentik az egészségügy legnagyobb kihívását. Hogy csak egy példát mondjak: hazánkban kb. 3,5 millió hypertoniás él, így populációs szempontból a kardiovaszkuláris betegségek legjelentősebb rizikótényezője. Így kiemelten fontos a családorvosok szerepe a kardiovaszkuláris prevencióban. A családorvosok munkájának megbecsülése, a minőségi munka elismerése, a megfelelő kompetenciák biztosítása nagyon fontos volna, és biztos vagyok benne, hogy sok fiatal számára is vonzóvá tenné a szakmát. A fiatalok megtartásának egyébként szerintem két fontos eleme van. Egyrészt olyan jövőképet kell biztosítani számukra, amely biztonságot nyújt: természetesen itt gondolok az anyagi biztonságra éppúgy, mint kiszámítható pályamodellre. Az állandóan változó és bizonytalan körülmények, koncepciók sokasága nem segít ebben. A másik fontos elem a helyi közösség megtartó ereje. Egy jól működő műhely, egy csapat rendkívül erős megtartó erejű lehet. Ez az adott közösség vezetőjének az alapvető felelőssége.