A hormonális fogamzásgátlás fejlődése
A hormonális fogamzásgátlás fél évszázados története a gyógyszerek folyamatos kutatásának és fejlesztésének folyamata, melynek eredményeképpen minden bizonnyal a legalaposabban vizsgált gyógyszercsoportot képezik, miközben a jelenlegi fogamzásgátlók már alig hasonlítanak az első évek tablettáihoz.
Alapvető hasonlóság, hogy a jelenlegi tabletták is ösztrogén és gesztagén összetevők kombinációjából állnak, kivételt képeznek ez alól a speciális körülmények között alkalmazandó, csak gesztagéntartalmú készítmények. A másik hasonlóság, hogy a jelenlegi készítmények hatásmechanizmusa megegyezik a kezdetiekével: a hypophysis gonadotropintermelése monotonná válik, elmaradnak ciklikus változásai (elsősorban a luteinizáló hormon jelentős emelkedésének csúcsa LH-peak), a petefészekben nem következik be a tüszők érése, nem fejlődik ki ovulációra alkalmas Graaf-tüsző, az endometrium a ciklusos fejlődés helyett a korai proliferációs szakasz képét mutatja, a méhnyaknyák végig szívós, a spermiumok számára pedig legfeljebb alig átjárható állapotú marad a ciklus során.
A fogamzásgátló tabletták összetételét mennyiségi és minőségi változások módosították. Az Enovid tüszőhormon-komponense 150 mg mestranol volt, és gesztagénként 10 mg noretiszteront tartalmazott. Az első éveket követően a tüszőhormon-összetevő kizárólag etinil-ösztradiol lett. Tablettánkénti mennyiségét folyamatosan csökkentették; az 1960-as évek végére már sokan szedték az 50 mikro g ösztrogéntartalmú tablettákat. Egy nagy betegcsoporton, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat alapján bizonyítottá vált, hogy az 50 mikro g-nál nem nagyobb tüszőhormon-tartalom jelentősen fokozza a biztonságot. Az etinil-ösztradiol adagjának 30 mikro g-ra történő további csökkentése az érrendszeri szövődmények radikális megkevesbedésével járt 1980-ra. Egy későbbi több központú hazai tanulmány a Marvelon készítménnyel (30 mikro g etinil-ösztradiol és 150 mikro g desogestrel) ugyancsak a kis ösztrogéndózisú készítmény hatékonyságát, és a korábbi mellékhatások miatt más készítményről áttérők körében igen jó elfogadhatóságát igazolta. A gesztagének fejlődése, a harmadik generációs készítmények megjelenése lehetővé tette a tüszőhormon adag további csökkentését, a 20 mikro g etinil-ösztradiol-tartalmú „ultrakönnyű” készítmények bevezetését.
Az újabb generációk
A gesztagén összetevő fejlődésében a dózis csökkentése mellett jelentős szerepet játszott a készítmények minőségi fejlődése is. A kutatás az erősebben szelektív gesztagének kifejlesztésére irányult, melyeknek progeszteronszerű hatásai erősebbek, kis adagban is jól érvényesülnek, és mentesek az androgénhatásoktól. Az első generációs noretiszterontól így jutottunk el a második generációs levonorgestrelhez és a harmadik generációs desogestrelhez, norgestimathoz és gestodenhez, melyeket további, negyedik generációsnak is nevezett, újabb gesztagének (dienogest, drospirenon) követtek. Mindezek a gesztagének jól kombinálhatók az etinil-ösztradiol kis adagjával, és mentesek a régebbi gesztagének gyakori mellékhatásaitól (testsúlynövekedés, acne, fejfájás, hányinger).
A dózis csökkentésének egyik módszerét jelentették a fázikus készítmények, melyek bi- vagy trifázisos összetételében a 21 tabletta ösztrogén és gesztagén komponenseinek aránya nem azonos, hanem két vagy három különböző összetételt képvisel. Kidolgozásuk célja tulajdonképpen a vérzéses mellékhatások (főleg az amenorrhoea) elkerülése volt, mivel a kezeletlen ciklus hormonális viszonyaihoz hasonlító hormonbevitelt alkalmaznak. A ciklus kezdetén a dózis csökkentése a havi teljes adag csökkentését is jelenti, mely fokozza a biztonságot. A ciklus második felében kissé emelt dózis az áttöréses vérzések előfordulását mérsékli. Hatékonyságuk megegyezik a monofázisos kombinált tablettákéval, népszerűségük a bevezetés óta növekedett.
