Utánpótlás: vonzóvá lehet tenni az egészségügyet a fiatalok számára?

Magyarországon ma több ezer egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből. A kórházi osztályok túlterheltek, a rendelőkben a vizsgálatokra hosszú a várólista, a háziorvosi körzetekben nincs, aki átvegye a stafétát a nyugdíjba vonulóktól. Miközben a betegek száma nem csökkent, a fiatalok közül egyre kevesebben választják az egészségügyi pályát. És ha az egészségügyben nehéz, akkor a szociális szférában még rosszabb. A szociális gondozók, idősgondozók, családsegítők bére még alacsonyabb, a munkakörülményeik még kevésbé támogatók, a megbecsülésük pedig sokszor a nullával egyenlő. Pedig ők ugyanúgy embereket tartanak életben és emberhez méltó állapotban, csak éppen kevesebb figyelem irányul rájuk.

A kérdés tehát égető: miért nem vonzó ma Magyarországon az egészségügy, és mit lehetne tenni, hogy azzá váljon?

(...)

Az egészségügyben és a szociális szférában olyan nagy a szakemberhiány, hogy szinte bárkit felvesznek. Rövid távon talán megoldás, hogy legyen valaki a betegágy mellett, vagy valaki a szociális otthonban. De hosszú távon súlyos következménye van. Ha nincs versenyhelyzet, nincs szűrés sem. A minőség sérül. A fiatalok pedig érzik, egy olyan pályára lépnek, ahol nem a tudás és az elhivatottság számít, hanem pusztán a létszám. Ez nem motivál, sőt, elriaszt.  

A fiatalok döntéseit nemcsak a fizetés vagy a terhelés befolyásolja, hanem az is, hogyan tekint rájuk a társadalom. Magyarországon az egészségügyi és szociális szakmák presztízse alacsony. Sokan tapasztalják, ha elmondják, hogy egészségügyben vagy a szociális szférában dolgoznak, lenéző pillantásokat kapnak. Mintha ez kevesebbet érne, mint más pályák. Mintha a gondoskodás láthatatlan munka lenne. Pedig ezek a hivatások tartják egyben a társadalmat.

Amíg a köznyelv és a közgondolkodás nem változik, addig a fiatalok sem érzik, hogy érdemes ide jönni. Pedig az egészségügy és a szociális szféra nem kényszerpálya. Hanem a társadalom tartópillére. Csakhogy itt a 22-es csapdája: ma sok a túlterhelt, kiégett szakember, és kevés az, aki még hivatásként, szenvedéllyel tudja végezni a munkáját. A fiatalok nem a legszebb, hanem a legfáradtabb arcát látják a pályának. A negatív példa negatív narratívát szül. És amíg ezt a kört nem törjük meg, addig a hiány újratermeli önmagát.

Mitől lenne vonzó a pálya?

Sokan mondják: „elég lenne több fizetés”. Valóban, az anyagi megbecsülés alapfeltétel. De önmagában nem elég. A fiatalok akkor választják ezt a pályát, ha azt látják: nemcsak túlélni lehet benne, hanem fejlődni, tanulni, értelmet találni. Ehhez több dologra van szükség:

• Reális bérezés – ami arányban áll a felelősséggel és a terheléssel.

• Emberibb munkakörülmények – elegendő létszám, pszichológiai támogatás.

• Modern képzés – gyakorlati, innovatív, technológiára épülő oktatás, ami élményt ad és önbizalmat.

• Karrierút – világos előrelépési lehetőségek, ösztöndíjak.

• Társadalmi kampányok, amelyek megmutatják, hogy ezek a pályák nemcsak munkák, hanem hivatások, és inspiráló fiatalokat állítanak példaképként a jövő generációja elé.

Lelkes Viktória aneszteziológus szakasszisztens teljes írását a WMN közli.