hirdetés

Visszaveszi a kórházat az önkormányzat Szigetváron

Visszaveszi a városi kórházat üzemeltető kft., valamint a helyi távfűtő cég irányítását és tulajdonjogát Szigetvár május elsejével; a változásról az önkormányzat és az eddigi társtulajdonos Medical Investments Zrt. közös közleményben tájékoztatott.

A dokumentum szerint Szigetvár önkormányzata a megegyezés életbelépésétől a kórházat üzemeltető SzigetvárMED Kft. és a város mintegy 900 lakásának távhőszolgáltatását végző Szigetvári Távhő Kft. irányítását úgy veszi vissza, hogy ettől az időponttól mindkét gazdasági társaságban újra százszázalékos tulajdonjoga lesz.

Mint írták, a szerdán született egyezség alapján a Medical Investments Zrt. három hónapos eljárás keretében adja át a kórházra, valamint a távfűtő cégre vonatkozó összes információt az önkormányzatnak. Az MTI úgy tudja, a város egy gazdasági társaság alá vonja a két céget, s már ki is nevezte az új ügyvezető igazgatót és a felügyelőbizottság tagjait.

A kórházat működtető cég önkormányzati tulajdonba vétele először januárban vetődött fel, miután csaknem ötven orvos nem kapta meg járandóságát, mert több mint 60 millió forintot inkasszált az intézményt működtető cég számlájáról a város önkormányzata. Kovács Róbert, a kórház ügyvezetője akkor elmondta: az 51 százalékban tulajdonos szigetvári önkormányzat néhány hónap alatt három részletben inkasszálta le az összeget számlájukról az előző években, a korábbi önkormányzat számára be nem fizetett helyi adók miatt. Hozzátette: január elején volt az utolsó, mintegy 24 millió forintos inkasszálás, amely miatt a vállalkozó orvosok megbízási díját már nem tudták kifizetni, és a szállítói számlákat sem sikerült rendezni.

"Érthetetlen, hogy a város miért sanyargatja saját kórházát. Az előző önkormányzathoz hasonlóan sok város nem hajtja be az elmaradt helyi adókat, tudván, hogy az akár a szűkös anyagaikkal rendelkező kórház működőképességét is veszélyeztetheti. Hiába jogos az inkasszálás, az még nem biztos, hogy etikus is" - fejtette ki véleményét a főigazgató. Kovács Róbert januárban azt mondta: kérhetnének az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól "előleget", mintegy 48 millió forintot, amelyet 10 havi részletben, kamatmentesen kell visszafizetni. Ehhez azonban 10 százalék önerőre lenne szükség, amit a városnak és a kisebbségi tulajdonosnak közösen kellene kifizetnie. Ezt az utóbbi vállalta volna, a város képviselő-testülete azonban nem hagyta jóvá a 2,4 millió forintos önrészt.

A döntést Kolovics János polgármester azzal indokolta, hogy az adósságrendezési eljáráson nemrégiben átesett önkormányzat nem vehet a nyakába egy 48 millió forintos kötelezettségvállalást. A polgármester ekkor, januárban beszélt arról is, hogy szándékaik szerint a kórház üzemeltetést előbb-utóbb egy 100 százalékig önkormányzati tulajdonú céggel oldják meg.

A szigetvári kórházat tavaly nyár óta a SzigetvárMed Nonprofit Kft. üzemelteti, amely 49 százalékban a Medical Investments Zrt. cége. A városi távfűtő cégben szintén 51 százalékos tulajdonrésze volt az önkormányzatnak, és 49 százalékos a befektetőnek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...