hirdetés

Vesztésre állnak a transzzsírok

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) javaslatot tett csütörtökön arra, hogy tiltsák be a mesterséges transzzsírok alkalmazását az élelmiszer-feldolgozásban.

Az indítvány egy 60 napos nyilvános véleményezési időszak után válik véglegessé. Elfogadása esetén részlegesen hidrogénezett olajokat csak külön engedéllyel lehet majd felhasználni az amerikai élelmiszeriparban. Az esetleges tilalom nem vonatkozik az egyes tej- és húsipari termékekben természetes formájukban jelentkező transzzsírokra.

Hidrogénezett zsiradékot leginkább a kekszfélék, a fagyasztott pizza- és tésztafélék és egyes kávétejszínek tartalmaznak. Az FDA előzetes koncepciója nem ismeri el általánosan biztonságosnak elismert a transzzsírokat.

A világon elsőként Dánia rendelte el 2003 júniusában, hogy tilos kereskedelmi forgalomba hozni olyan élelmiszert, amely két százaléknál nagyobb mennyiségben tartalmaz transzzsírokat. Az intézkedésnek is betudják, hogy a skandináv országban öt év leforgása alatt 20 százalékkal csökkent a szív- és keringési betegségben szenvedők száma.

Az amerikai élelmezésbiztonsági hatóság 2006 óta követeli meg, hogy az élelmiszereken feltüntessék a transzzsírok mennyiségét is. 2006 júliusától az Egyesült Államokban elsőként New York város vezetése tiltotta be a mesterséges transzzsírsavak használatát a város minden éttermében. Az első állam, amely 2010-től erre az útra lépett, Kalifornia volt.

A transzzsírsavak a növényi olaj ipari feldolgozása, állagának keményítése, illetve az olaj tartósítása közben telítetlen zsírsavakból keletkeznek hidrogénezésnek nevezett folyamat során. Például a margarinok is hidrogénezett növényi olajok, amelyeket mesterségesen tesznek szilárddá.

A hidrogénezés hatására a zsír elveszíti értékes kötéseit és telítetté válik, a zsírsavakban megváltozik a molekulaszerkezet. A transzzsírsavak a biológiailag hátrányos tulajdonságú telített zsírsavakhoz válnak hasonlatossá, növelik a vérben a káros hatású LDL-koleszterin szintjét, csökkentik a jó, HDL-koleszterin szintjét, hozzájárulva a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához.

A rendszeres testedzés hatására a HDL-koleszterinszint kellően magas lesz ugyan ahhoz, hogy még a magas, káros LDL-koleszterinszint mellett is kellő védelmet nyújtson az érfalaknak és a szívnek, a transzzsírok azonban ezt nem engedik, ezért a telített zsírokhoz képest dupla kockázatot jelentenek az ember egészségére.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...