hirdetés
2025. szeptember. 11., csütörtök - Teodóra.
hirdetés

Vesztergom Dóra: Vágtam a centit, hogy újra orvosként dolgozhassak

Vesztergom Dóra, az állami lombikbébi szektor feje  cáfolta, hogy az utóbbi évek támadásai miatt hozta volna meg a döntést, írja a hvg360.

Alig több mint három évvel kinevezése után távozott az állami lombikszektor éléről Vesztergom Dóra. A 2022 január elsején, az Országos Kórházi Főigazgatóságon belül létrehozott Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője nemrég a Köztér adásában jelentette be, hogy csak február végéig marad az intézet élén.

Vesztergom Dóra távozása után is sok nyitott kérdés maradt még az állami lombikszektorban. Az elmúlt három évben ugyan sok finanszírozási változást vezettek be, de több, a szakma támogatását is élvező etikai kérdés egyelőre fennakadt a döntéshozókon. A hvg360-nak az OKFŐ azt is elárulta, hogy hamarosan új meddőségi centrum nyílhat, melynek már keresik a helyét, méghozzá Budapesten. Ez a területi egyenetlenségeken azonban nem fog segíteni. 

Vesztergom távozását azzal indokolta, hogy szeretne visszatérni orvosi praxisához, és amit lehetett, azt megtette az ágazatért.

Korábban is az volt a tervem, hogy hosszú távon nem maradok közigazgatási szerepben, mivel soha nem ez volt a célom orvosként. Ugyanakkor be kellett látni, hogy ha nem foglalkozunk teljes állásban a finanszírozás, a szabályozás és az etikai kérdések megváltoztatásával, akkor nem tudtunk volna érdemi eredményeket elérni. Mostanra azonban úgy érzem, hogy orvosként nem tudnék többet hozzátenni ehhez a folyamathoz, és vágtam a centit, hogy újra orvosként dolgozhassak – írta lapnak.

Vesztergom Dóra azt viszont cáfolta, hogy az utóbbi évek támadásai miatt hozta volna meg a döntést. Pár hónappal ezelőtt a Forbes írta meg, hogy különös körülmények között szerezte meg doktori címét Szegeden. Amellett, hogy doktori disszertációjának témavezetője saját férje, Novák Zoltán volt, opponense pedig Gab Kovács egy, a magyar meddőségi klinikák irányításában aktív szerepre készülő ausztrál orvosprofesszor. A vádakat Vesztergom teljesen alaptalannak nevezte.

(forrás: hvg360)

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...