hirdetés
2025. december. 28., vasárnap - Kamilla.
hirdetés

Veszprémben változatlanul működik az érsebészet

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban a progresszivitási szintnek megfelelő ellátásokat az elmúlt hónapokban is biztosították, az emelt szintű ellátást igénylő esetek eddig és ezután is a megfelelő centrumba kerülnek – reagált a Magyar Hírlapnak a humántárca az érsebészeti ellátással kapcsolatos hírekre.

A Népszava tegnap közölte, „legfeljebb tüneti terápiának elegendő az az intézkedés, amivel az egészségügyért felelős államtitkár a minap reagált a napokban ismét nyilvánvalóvá vált országos érsebész hiányra”. A témával kapcsolatban a Magyar Hírlap birtokába jutott az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) álláspontja, amely szerint az érsebészeti ellátás a korábbi évekhez viszonyítva továbbra is változatlan kapacitással működik, hiszen nemrégiben bővült az ellátást nyújtó intézmények köre (GOKI, Szent Imre kórház), így minden esetben biztosított a szakellátásra szoruló betegek azonnali, megfelelő elhelyezése.

Az OMSZ leszögezte, szervezetük Budapest és Pest megye sürgősségi és akut ügyeleti beutalási rendjét koordinálja, így ezeknek a területeknek a vonatkozásában a naprakész beutalási rend a honlapukon elérhető. Közölték, a Péterfy Sándor Utcai Kórház esetében az átmeneti módosulás is csak az ügyeleti beosztást érinti, hiszen a szakellátás folyamatos marad. Ugyanezek a hírek kaptak szárnyra a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház érsebészetével kapcsolatban is, amelyről úgy nyilatkoztak: Veszprém esetében nincs tudomásunk sem változásról, sem ellátási zavarról, anomáliáról, a betegellátás zavartalan, írják.

A Csolnoky Ferenc Kórház érsebészeti osztálya teljes kapacitással működik a nap huszonnégy órájában és a hét minden napján. A folyamatos ellátást az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően orvosi ügyelettel és érsebészeti készenléti szolgálattal biztosítják. A humántárca adatai szerint a progresszivitási szintnek megfelelő ellátásokat az elmúlt hónapokban is  biztosították, a speciális, emelt szintű ellátást igénylő esetek eddig is és ezután is a megfelelő centrumba kerülnek. A humán-erőforrás kérdéseket mind ez idáig megoldották, a személyi vagy személyes ügyeket szándékuk szerint nem a sajtón keresztül kezelik, fogalmaztak a lapnak.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...