hirdetés

Ünnepi felajánlást tett a mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója intézkedett a szükséges készenlét folyamatos biztosításáról, miután nyilvánosságra került, hogy a szolgálat csak pénzért akarta biztosítani a Milla ünnepi rendezvényét – tudósít az MTI.

A hvg.hu szerdán írt arról, hogy az Országos Mentőszolgálat csak pénzért lenne hajlandó biztosítani az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) március 15-i rendezvényét. A cikk szerint erről az OMSZ főigazgatója, Mártai István levélben tájékoztatta a csoportot. A cikk szerint a főigazgató azt írta, hogy a rendezvény szervezője "egyetemlegesen felelős" a biztosításért, így amennyiben "a rendezvénybiztosítás során beteg egészségügyi intézménybe szállítása válik szükségessé", az vagy a szervezők feladata, vagy pedig az "OMSZ igazolt többletköltségét a rendezvény szervezője, és a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezet köteles az OMSZ számára megtéríteni". Kivételt képez a katasztrófahelyzet.

Juhász Péter, a rendezvény főszervezője a hvg.hu-nak azt mondta: abszurdnak tartja az OMSZ érvelését. Ugyanis, mint kifejtette: a tavaly márciusi és októberi megmozdulásukon is ott volt a mentőszolgálat, de akkor "eszükbe sem jutott pénzt kérni". Juhász Péter szerint el akarják lehetetleníteni a rendezvényüket azzal, hogy a szélsőjobbos fenyegetések után most az is elterjedjen: egy esetleges agresszió esetén orvosi segítség sem lesz a helyszínen.

Győrfi Pál az MTI-nek küldött reagálásban azt írta: annak érdekében, hogy az OMSZ rendezvénybiztosítási tevékenysége a mentési készenlétet ne veszélyeztesse, extra kapacitásra, plusz kocsik beállításra van szükség, amely értelemszerűen költséget is generál. A mentési rendelet és az Országos Mentőszolgálat alapító okirata értelmében a rendezvények egészségügyi biztosítása kiegészítő, térítés ellenében vállalható tevékenység - hangsúlyozta Győrfi Pál.


A hivatkozott mentési rendelet kivételt egyes kiemelt állami ünnepek esetében tesz, amelyek ellátását a szolgálat térítésmentesen végzi, azok költségét pedig az OMSZ éves költségvetése tartalmazza. Ugyanakkor egy tervezett tömegrendezvény esetében a részt vevők biztonságáért a szervező felel, vagyis a jogszabályban meghatározott mértékű egészségügyi biztosításról, valamint a költségek fedezetéről is neki kell gondoskodnia - tette hozzá.

Ha egy egészségügyi készenlét nélkül megrendezett eseményen baj történik, az OMSZ akkor is azonnal segítséget nyújt - szögezte le a szóvivő, hozzátéve, hogy a mentés minden esetben ingyenes "szolgáltatás". Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kiérkező segítség nem minden esetben pótolhatja a rendezvény egészségügyi biztosításával járó azonnali beavatkozás lehetőségét és annak eredményét. A rendezvény térítésköteles egészségügyi biztosítása és a mindenkinek járó, térítésmentes, életmentő segítség tehát nem azonos fogalmak - hangsúlyozta Győrfi Pál.

Mindezek alapján az OMSZ a Milla korábbi demonstrációjához kapcsolódó előzetes megrendeléshez sem nyújthatott térítésmentes egészségügyi biztosítást, amennyiben esetleg mentésre volt szükség, biztosan térítésmentesen segítettek - írta a szóvivő. A rendezvények egészségügyi biztosítására vonatkozó árakról, valamint egyes vonatkozó jogszabályokról a mentők honlapján lehet tájékozódni - írta Győrfi Pál. [Itt érhető el a mentők honlapján ez a rész, bár itt szolgáltatási árakat nem publikálnak. A szerk.] A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy az egészségügyi biztosítási tevékenység "piaca" sokszereplős, vagyis egy múltbeli tömegrendezvény biztosítását sem feltétlenül az OMSZ végezte - fűzte hozzá.

Mint Győrfi Pál hangsúlyozta: az internetes közösségi hálózatokon, illetve spontán módon szerveződő demonstrációk egészségügyi biztosítása a mentőket nehéz helyzet elé állítja, hiszen sem a résztvevők száma, sem az esetleges egyéb kockázatok nem láthatóak előre. "Az ilyen esetekben felmerülő szervezői felelősség, a költségviselési kötelezettség tekintetében eltérő jogi álláspontok születtek, melyek értékelése hosszú időt vehet igénybe". Annak érdekében, hogy az ünnepi időszakban szerveződő demonstrációk részvevőinek egészségügyi biztonságát a jogvita eldőléséig se fenyegesse veszély, az OMSZ főigazgatója saját hatáskörében intézkedett a mentési kapacitás megerősítéséről, a szükséges készenlét folyamatos biztosításáról - írta Győrfi Pál.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...